A Bibó István életútját, erkölcsi szemléletét, tudományos és politikai pályafutását bemutató tárlatról Hajagos Csaba, a kecskeméti Katona József Múzeum történész-muzeológusa beszélt.

Bibó István Széchenyi-díjas jogi doktor, a Kelet-európai Intézet elnökhelyettese, aki nemzetközileg kimagasló, hazai viszonylatban pedig a 20. század legnagyobb demokrata politikai gondolkodója és 1956-ban a Harmadik Nagy Imre-kormány - a szovjet megszállás után helyén kitartó, s a megszállás ellen tiltakozó – államminisztere volt. Göncz Árpáddal együtt kerültek 1957-ben politikai fogságba, aki így emlékezett vissza ezekre az időkre:

„Amikor a nagy éhségsztrájk volt, azt hiszem már a fordítóirodán dolgoztam. Akkor egy idő után átvittek Márianosztrára Bibóval és másokkal. Az volt a legkegyetlenebb, legrohadtabb, rosszindulatú börtön. A koszt az jó volt, a ruha tiszta, de az ördögi rosszindulat és gyűlölet levegőjében éltünk. Ellenünk uszították a rabokat azzal, hogy kommunisták vagyunk.”

Bibó Istvánt 1963-ban engedik szabadon, amikor a kádári amnesztiával az első nagy hullámban a politikai foglyok kiszabadulnak a börtönökből. Ezt követően elszigetelődött, nem igazán kapott állást. 1971-ben kapott állást a KSH könyvtárban, mely életének utolsó munkahelye volt. Ez idő alatt is ontotta azokat az írásokat, melyek a vándorkiállításon láthatóak.

Tragikus sors Bibó Istváné, viszont demokratikus átalakulást segítő írásai, amelyek az ő tollából megszülettek, segítették az 1989-90-es átállást – tudtuk meg a tárlatmegnyitón Hajagos Csaba történésztől.