Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2017. Augusztus 18. 12:00, péntek | Helyi
Forrás: Adrienn

A tisztes ipar minden korban megállja a helyét

A tisztes ipar minden korban megállja a helyét

Ez a legfőbb mondanivalója annak a kiállításnak, mely augusztus 17-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Vállalkozók Ipartestületének jóvoltából.

Az új kenyér ünnepéhez, illetve a Félegyházi Napok programjaihoz kapcsolódva a Vállalkozók Ipartestülete immáron negyedik esztendeje rendezi meg „Mesterek és Művészetek” címmel a kézművesek, hagyományápoló iparosok kiállítását, mely ezúttal a „Fa szeretete, megmunkálása régen és ma” elnevezést kapta. A jeles eseményen elsőként a Vállalkozók Ipartestületének elnöke Makai Lászlóné köszöntötte a népes számban megjelent közönséget. Ezt követően átadta a szót az egyes kiállítóknak, hogy bemutathassák pár szóban a tarlatra elhozott alkotásaikat.

Vitéz Smídt Róbert a felvidéki Szőgyénről érkezett, hogy bemutathassa 10 m2-es és mintegy 600 kg súlyú, tölgyfából készült monumentális művét, melyen a magyar történelem legfontosabb fordulópontjait örökítette meg.

Városunk iparosain, vállalkozóin kívül Kürti László és Kürti Lászlóné fotókkal, festményekkel, Feigl Miklósné Csukás Klára könyvkötő káprázatos könyvekkel, Szerbiából, Bácskatopolyáról érkezett vendégek különböző kézműves alkotásokkal, Kis-Ákos Csaba, Kiss Sándor és egy kedves, névtelen kiállító hintókkal, illetve 60 db babával egy félegyházi babagyűjtő, valamint Parasznyáról közel 500 db babával érkezett egy kiállító, hogy színesítse az Ipartestület nyári tárlatát.

Az alkoltók és műveik bemutatását követően Németh László az IPOSZ elnöke szólt a megjelentekhez:
- Az új informatikai globalizált társadalomban keresi az ember a saját helyét, fix pontok után kutat. Egy bizonyosság maradt: egy népnek saját hagyományaira, saját kultúrájára kell támaszkodnia, őriznie kell az anyanyelvét, a természettel való közvetlen kapcsolatát, a kétkezi alkotásban rejlő kifejezőkészséget, amely az ember lényegét jelenti.

Balla László alpolgármester városunk vezetése nevében nyilatkozott a kiállítás megnyitásán:
- Szent István, az Államalapítás és az Új Kenyér ünnepéhez közeledve egy olyan kiállítás megnyitóján állunk, ahol a régi mesterségek közül a fafaragás, a fa megmunkálása és szeretete kerül középpontba. A fa elkísér egész életünkön keresztül a bölcsőtől a koporsóig. A fa ad meleget a zord télben, hűvös árnyat a forró nyárban. A fa megtalálható udvarunkon, melynek again gyermekeink hitáznak, másznak fel rá gyümölcsét, madarait lesve. Fából készül használati tárgyaink és dísztárgyaink nagy része, de otthonaink sem készülhetnének nélküle. Nekünk kötelességünk a kihalófélben lévő mesterségek – így a fafaragás – megőrzése, ismertetése és népszerűsítése. Bízom abban, hogy ez a kiállítás is hozzájárul az utánpótláshoz szükséges feltételek megteremtéséhez, hogy ezek a szakmák megmaradjanak az utókor számára.

Mind az IPOSZ elnökének, mind pedig városunk alpolgármesterének szavai tökéletesen tükrözik az ipartestület kiállításának jelentőségét és legfontosabb mondanivalóját. Remélhetőleg bárki aki ellátogat az elkövetkező napokban a tárlat megtekintésére, az értékelni fogja a magával ragadó látvány mellett a szeretettel és gondossággal készített alkotások óriási jelentőségét.

A tárlat augusztus 20-áig látogatható.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 10:00, kedd | Helyi

Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi

Matematikával folytatódott kedd reggel 9 órától az írásbeli érettségi.

2024. Május 07. 09:50, kedd | Helyi

A sok cukor és koffein a vizsgázók ellensége

A sok kávé és energiaital, illetve a cukros ételek és italok inkább rontják a vizsgára készülők teljesítményét.

2024. Május 07. 09:19, kedd | Helyi

Lánglovagok versenye, majdnem dobogósok lettünk

A dobogóról egy hajszállal maradt le a Bács-Kiskun vármegyei csapat az országos kismotorfecskendő-szerelő versenyen.

2024. Május 07. 08:49, kedd | Helyi

Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten

Hidegfront érkezett megélénkülő széllel és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar.