A megjelenteket Gulyás László és Kollár László a Huszka József hagyományőrző egyesület titkára köszöntötte február 23-án a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

A kiállítással egybekötött filmvetítés létrejöttéhez óriási segítséget nyújtott Hajagos Csaba történész, a Katona József Múzeum munkatársa és a projekt vezetője, Molnár László történész, Vitéz Varga Zoltán gyűjtő, illetve Radványi Istvánné Ilonka néni és id. Csányi József, akik személyes élményeiket osztották meg a rendezvény megszervezőivel.

Kollár László az rendezvény megnyitásaként elmondta a megjelenteknek, hogy február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából több helyen kerül megrendezésre a Gulag. Az Emberi Források Minisztériumának támogatáskezelője 2016-ban kiadott pályázatának köszönhetően a Huszka József Hagyományőrző Egyesület lehetőséget kapott a rendezvény lebonyolítására és egy könyv megjelentetésére.

Ehhez az egyesületnek a kutatást olyan terepen kellett folytatnia, mely szinte teljesen érintetlen volt, az 50-es évek óta nem ért ezekhez az aktákhoz senki. Molnár László volt az, aki szembesült ezzel a ténnyel. Nagyon sok az akták közül hiányzott, így 1-2 helyén maradt iratcsomóból sikerült nemcsak magát a rendezvény anyagát megszerkeszteni, hanem a könyvet is megalkotni. Egyházi és katonai levéltárakat kutatott Hajagos Csaba, ezen kívül az Internetről is sikerült anyagot gyűjteni Vitéz Varga Zoltánnak. Szerencsére Tiszaalpár, Gátér és Bugac vonatkozásában rálelt olyan halálozási mutatókra, melyekből következtetéseket tudtak levonni. Ezen kívül segítségükre voltak személyes adatközlők is, akikkel Pálmonostorán, Tömörkényen, Jászszentlászlón, Tiszaalpáron és természetesen Kiskunfélegyházán is készítettek riportokat. Vitéz Varga Zoltán az 50-es éveket megelőző tárgyi emlékekkel rendelkezik, ami még életszerűbbé, megfoghatóbbá tette a rendezvényt. Láthatunk közötte sertésvágási engedélyeket, beszolgáltatási jegyzéket, ami mind-mind olyan irat, melyekkel nem találkozhat senki a hétköznapi életben.
A rendezvényen részt vevők a kivételes kiállítás darabjai mellett megtekinthették a filmvásznon a szörnyűségekről készült tudósításokat is.

Gulag azaz Javítómunka-táborok Főigazgatósága kifejezés alatt a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatábor rendszerét értjük. Kétszázezer magyar soha nem tért haza innen. A legnagyobb szerencséjük a hadifoglyoknak volt, velük bántak a legemberségesebben. a szovjet munkatáborokból. A szovjet hadsereg konkrét tervszámokkal érkezett Magyarországra 1944-ben arra vonatkozóan, hány embert kell “hadifogolyként” a Szovjetunióba hurcolni. Megfélemlítéssel, hazugsággal vették rá a lakosokat három napig tartó, kötelező közmunkára, ám a jelentkezők a néhánynapos híd- és vasútépítés után hamarosan valamely távoli munkatáborban találták magukat. Összesen 600 ezer magyar civil és katona volt hosszabb-rövidebb ideig Sztálin rabszolgája, 200 ezren soha nem tértek haza. A sokszor hetekig tartó szállítás és az átmenőtáborban uralkodó embertelen körülmények miatt sokan már el sem érték a Szovjetuniót. Aki igen, az hadifogoly-, internáló-, vagy Gulag-táborba került. A hadifoglyoknak – és a statisztikák javítása érdekében hozzájuk csapott, elrabolt embereknek – volt talán a legjobb dolguk. A táborok a Vörös Hadsereg ellenőrzése alá tartoztak, a bánásmód itt volt a legkevésbé rossz, az orosz személyzet tudatosan és szervezett formában nem törekedett a deportáltak megtizedelésére.

A foglyok életszínvonala néhol még vetekedett is a helyi lakosságéval, ám az ország gazdasági helyzete annyira nyomorúságos volt, hogy még saját polgárait is alig tudta ellátni. A minimális és rendkívül egyoldalú táplálkozás és a nehéz munka következtében óriási volt a halandóság a magyarok között. Például az 1026-os számú Novij Donbasz-i központi lágerben és altáboraiban 1945 januárjától 1947 decemberéig a 10 ezer elhurcolt polgári személyből 4600 halt meg.