Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2017. Április 23. 09:22, vasárnap | Helyi
Forrás: Adrienn

A húslevestől New Yorkig

A húslevestől New Yorkig

Április 21-én (pénteken) nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt Rátkai Zsuzsának, a Holló László Képzőművész Kör vezetőjének Közelről... című kiállítása a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

Mint ahogy már a címből is felsejlik, a tárlat képi anyaga témáját illetően igen széles skálán mozog. Rosta Ferenc, városunk alpolgármestere így fogalmazott a kiállítás megnyitásakor:
- Aki most bejött, és bejön majd erre a kiállításra, az először is azon lepődhet meg, hogy milyen sok különálló, kisebb egységre tagolódik, mely szinte önállóan egy mini tárlatnak is felfogható.
Rátkai Zsuzsa eme tárlata nem hordoz súlyos mondanivalót, alkotásai nem akarnak katarzist kiváltani a nézőkből. A kiállításon látható művek két legfontosabb jellemzője a hangulat és a téma képi megközelítése, képkivágása, kompozíciója. Aki egy felhőtlen, könnyed kikapcsolódáson, érdekes rácsodálkozáson szeretne részt venni, annak ez a „Közelről…” című kiállítás telitalálat lesz.

A képekről alkotott rövid összefoglaló gondolatok után Rosta Ferenc az egyes darabokra hívta fel a figyelmet és vezette rá a kiállításon megjelenteket a mélyebb tartalom meglátására. Az ínycsiklandó látványt nyújtó, gyöngyöző marhahúslevesről alkotott összetett kép mellett a New York-i madártávlaton túl, látható még a művésznőről egy általánostól eltérő, felülnézetből alkotott önarckép, de különleges, elgondolkodásra késztető képpárok is függnek a kiállító terem falán, melyek mögött mély mondanivaló rejtőzik. A szemlélődők mindegyikének mást-mást jelentenek az alkotások, az érzések, melyeket kiváltanak, szintén egyéniségtől függőek.

A megnyitó alatt Jankovszki Réka saját komponálású pianino játéka Rosta Ferenc tárlatismertető mondanivalójának összefonódásával mindenkinek megadta a lehetőséget arra, hogy átélje az alkotások hátterében meghúzódó életérzéseket, melyek hatással voltak Rátkai Zsuzsára a művek elkészítésekor.

Az ünnepélyes kiállítás megnyitó zárásaként pedig megszólalt a művész is, aki elmondta, hogy a Petőfi Sándor Városi Könyvtár először ad otthont műveinek bemutatására. Most érezte úgy, hogy készen áll a műhelyének mélyén rejlő titkokat feltárni, melyek által a mindennapokból kiragadott egy-egy megörökített pillanat mindenki számára különös értelmet kaphat.

A tárlat megtekinthető: május 16-ig a könyvtár nyitva tartási idejében.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 08:00, szombat | Helyi

Mozogj sokat, érezd jól magad

„Mozogj sokat, érezd jól magad” mottóval szervezte meg az MDSZ a Diákolimpia Junior Fesztivált 2024. április 17-én a Kész Aréna Sportcsarnokban az I. és II. korcsoportos gyerekeknek.

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.