Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2019. Március 18. 20:34, hétfő | Helyi
Forrás: Adrienn

Közös ellenzéki sajtótájékoztatót tartottak Kiskunfélegyházán

Közös ellenzéki sajtótájékoztatót tartottak Kiskunfélegyházán

Március 14-én a Móra Ferenc Gimnázium előtt közös ellenzéki sajtótájékoztatót tartottak.

A DK képviseletében Arató Gergely nyilatkozott, a Jobbik Magyarországért Mozgalom nevében a helyi elnök Kollár László, az LMP részéről Kis-Szeniczey Kálmán, illetve Bíró Barna a kecskeméti TineX elnöke, Kórózs Lajos országgyűlési képviselő az MSZP képviseletében és Tordai Bence a Párbeszéd országgyűlési képviselője fejtette ki véleményét.

A sajtótájékoztató témája a közös ellenzéki kiállás volt Kiskunfélegyházán a közoktatás helyzetének javításáért, valamint a köztisztviselők jogainak és bérezésének rendezéséért.

- Minden társadalmi vezetés munkáját ott lehet lemérni, hogy miként bánik a gyermekekkel illetve az idősekkel. Látjuk, hogy bánik jelenlegi kormányzatunk a fiatalokkal. Gyerekek tízezrei kerülnek ki úgy az oktatási rendszerből, hogy csak a 8 általánost fejezik be. Ez nem a pedagóguson múlik, hanem az oktatási rendszeren. Az pedig egyenesen ijesztő, hogy egy falusi kisgyerek számára közmunkásnak lenni már karrier – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Az ellenzék közös megmozdulásaival nemcsak az oktatási rendszer stabilizálását és a pedagógusok munkájának elismerését szeretné elérni, hanem azt is hogy a közszféra rabszolgatörvénye ne tegye tönkre senki életét. Legyen ideje mindenkinek a családjára. Hiszen nemcsak azt a törvényt fogadták el decemberben a parlamentben, mely a munkavállalókat arra kényszeríti, hogy 400 órát túlórázzanak mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, hanem elfogadtak egy olyan törvényt is, mely a kormányzati tisztviselők számára teszi sokkal nehezebbé a munkájukat. Innen kezdve nemcsak róluk van szó, hanem minden állampolgárról, hiszen a mi ügyeinket ők fogják intézni és megalázott, kizsigerelt, függésben tartott kormány tisztviselők nem fognak tudni hatékonyan, gyorsan és szakszerűen eljárni.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 08:00, szombat | Helyi

Mozogj sokat, érezd jól magad

„Mozogj sokat, érezd jól magad” mottóval szervezte meg az MDSZ a Diákolimpia Junior Fesztivált 2024. április 17-én a Kész Aréna Sportcsarnokban az I. és II. korcsoportos gyerekeknek.

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.