Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2020. Február 21. 07:16, péntek | Bulvár
Forrás: infovárosok

Zsebünkbe nyúlunk, ha kutyákról van szó: 13 millió gyűlt össze rászoruló ebeknek

Zsebünkbe nyúlunk, ha kutyákról van szó: 13 millió gyűlt össze rászoruló ebeknek

A Kutyaszemmel program tavaly 40 állatvédő szervezet 4600 kutyáján segített.

A Kutyaszemmel program kivételes társadalmi összefogást hívott életre, aminek eredményeként több mint 5000 ember közel 13 millió forintot adományozott rászoruló kutyák támogatására. A programnak köszönhetően 40 állatvédő szervezet 4600 kutyája került jobb körülmények közé. A befolyt összegből többek között kutyaházakat, kennelsort, melegedő konténert, orvosi ellátást és élelmet kaptak a szervezetek.

Európa egyik legnagyobb kutyás országa vagyunk
A Kutyaszemmel program alapját adó országos reprezentatív kutatás szerint imádjuk az ebeket – minden 3. háztartás kutyás -, ennek ellenére közel 10.000 kutya egész életét rácsok mögött tölti. A menhelyeken pedig az egyik legégetőbb probléma az anyagi források hiánya.1 Az összes menhelyre jutó hivatalos támogatás 2019-ben mindössze 40 millió forint volt, emiatt ezeknek az intézményeknek magánadományok nélkül lehetőségük sincs a túlélésre. A helyzetet segítendő indította el a Cofidis a Kutyaszemmel össztársadalmi összefogásra épülő gyűjtési akcióját.

A kampány, ami láthatóan mélyen megérintette a magyarokat, összesen három adományozási szakaszból állt és különböző csatornákon zajlott. Összesen 12 904 858 forint gyűlt össze: 9 639 000 forint online gyűjtésből, 1 801 000 forint sms/telefonhívásokból, 1 464 858 forint pedig az ország 32 pontján, a Cofidis áruhitel partnereinél2 kihelyezett perselyekbe dobott adományokból. A menhelyek a befolyt összeget elsősorban élelmiszerre, állatorvosi számlák és speciális műtétek kiegyenlítésére, működési-, fejlesztési- és infrastrukturális költségekre fordították. Idén még egy problémás területen sikerült az előrelépés: elindult egy ivartalanítási program, ami a nem kívánt kutyaszaporulatok megelőzésére fordított figyelmet, így legalább 1400 kutya nem kerül utcára ebben az évben.

A programhoz számos kutyabarát véleményvezér, újságíró és szakmai partner csatlakozott. Közel 50 ismert ember szállt be, köztük olyan művészek, mint Kamarás Iván, Tenki Réka, Epres Attila, Pokorny Lia, Szinetár Dóra, Keresztes Ildikó és Király Linda. Közel 190 cikk foglalkozott a témával a sajtóban, így a menhelyen élő kutyák nehéz helyzete többmillió emberhez ért el. Neves együttműködők, többek között Csányi Vilmos etológus professzor és Korom Gábor, a Tükör módszer alapítója is szakmai állásfoglalásokkal hitelesítették a program üzeneteit. A program nagykövete, Magyarósi Csaba 4 edukatív videóval szólított meg több mint félmillió embert, testközelből is bemutatva az ország egyik legszegényebb menhelyének helyzetét. A program egyik kiemelt szakmai együttműködője a Noé Állatotthon, akik a kampány indulásakor helyszínt biztosítottak a véleményvezérekkel közös menhelyi kutyasétának és 3 db érzékenyítő videó forgatásának.

A tényleges segítség „kutyaszámokban”:
- 40 állatvédő szervezet részesült az adományokból
- a támogatott szervezetek összesen 4600 kutyát látnak el
- 30 db tartós, speciális, menhelyek számára fejlesztett kutyaház készült 5 menhely számára
- 3 db speciális elkülönítésre szolgáló, lábadozó konténerház került 3 menhelyre
- 2400 kg jó minőségű élelmet szállítottak le 5 menhelyre
- 23 szervezet kapott halaszthatatlan orvosi műtétekre anyagi forrást
- 12 szervezetnek nyílt lehetősége infrastrukturális fejlesztésre: új kifutó, területbővítés, villamos hálózat felújítása, javítási költségek
- 3 menhely rezsi- és bérköltség támogatásban részesült
- 16 szervezet került a kóbor kutya megelőzési programba, melynek során 164 kutya ivartalanítása történt meg

Köhler Beáta, a Cofidis Marketing igazgatója így nyilatkozott a kezdeményezésről: „A Cofidis legfontosabb értékei közé tartozik a gondoskodás és felelősség, amit kiterjesztettünk a szinte családtagnak számító háziállatok körére is. Ezzel elköteleződtünk a felelős kutyatartás és a menhelyi kutyáknak szóló valódi segítségnyújtás mellett. Tényleges változásokat szeretnénk elérni, ami ezzel a példátlan társadalmi összefogással és a kiemelkedően magas pénzösszeg összegyűjtésével meg is valósult. Idei terveink között szerepel, hogy folytatjuk a megkezdett munkát.”

Wieden Kriszta, a Hangya Közösség képviselője mint a Kutyaszemmel program szakmai partnere hozzátette: „A nagyvállalatok involválódása az állatvédelmet érintő támogatásokban rendkívül alacsony. A jellemző forgatókönyv itthon az, hogy a lakosság és más civil szervezetek a menhelyek elsődleges segítői, a cégek csupán harmadik helyen lépnek be a szerepvállalásba. Ezért is nagy jelentőségű, hogy a Cofidis egy olyan adománygyűjtést támogatott, ami közel 13 millió forinttal 40 menhely munkáját segítette. Ilyen még nem fordult elő a hazai állatvédelmi nonprofit szektorban.”

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 11. 08:19, csütörtök | Bulvár

BRFK: filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés Budapesten

Filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés csütörtökre virradó éjjel Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

2024. Április 10. 07:32, szerda | Bulvár

Jövő vasárnapig lehet jelentkezni a Nemzeti Kibervédelmi Intézet hackerversenyére

Április 21-én éjfélig lehet jelentkezni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének hackerversenyére.

2024. Április 09. 07:40, kedd | Bulvár

Parancsnoki elismerésben részesültek a szombati, bosznia-hercegovinai mentésben résztvevő magyar katonák

Elismerő parancsnoki érmeket adott át Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR Althea parancsnoka a szombati életmentő akcióban résztvevő katonáknak és a civil repülésirányítónak a Szarajevó melletti Butmir táborban

2024. Április 05. 09:32, péntek | Bulvár

Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolák alsó tagozatán

A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára