Hírek
2023. Június 14. 09:04, szerda |
Helyi
Forrás: ugyeszseg.hu
Záróra után kirabolta a kocsmárost
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség rablás és súlyos testi sértés miatt vádat emelt egy többszörös visszaeső férfival szemben, aki a vendéglátóhely zárása közben ájultra verte és kirabolta a tulajdonost.
A vádirat szerint a kiskunfélegyházi férfi ez év január 14-én az esti órákban egy helybeli szórakozóhelyen italozott. Záróra után rátámadt és a fején háromszor megütötte az éppen zárást végző tulajdonost – az ügy sértettjét -, aki ettől eszméletét vesztette. A rabló a sértett zsebéből több mint 100 ezer forintot vett el, majd a vendéglátóhelyre bejutva, a kasszából további mintegy 50 ezer forintot magához véve távozott. A bántalmazás következtében a sértett arccsontja is eltört. A vádlottat a kiskunfélegyházi nyomozók másnap elfogták, addigra azonban a rabolt pénzből szeszes italt és cigarettát vásárolt, így mindössze 12 ezer forintot találtak nála.
Az ügyészség a többszörös visszaesőnek számító férfit rablás, valamint súlyos testi sértés bűntettével vádolja és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. Az elfogása óta letartóztatásban lévő férfi bűnösségéről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.
A fotókon a rablás helyszíne és az elkövetőnél megtalált, rablásból származó készpénz látható.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 19. 10:58, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
Pünkösdvasárnap, a Szentlélek kiáradásának főünnepe – 2024. május 19.
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)