Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2019. Március 21. 14:15, csütörtök | Helyi
Forrás: Seres László

XIV. László Jenő Sakk Emlékverseny

XIV. László Jenő Sakk Emlékverseny

2019. március 23-án szombaton rendezik meg a XIV. László Jenő Sakk Emlékversenyt a Kiskunhalasi Szakképző Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma ebédlőjében 9 órakor.

Ezen a hétvégén rendezik meg a Diákolimpia csapatversenyek országos döntőjét Szombathelyen. Erre, a korábban Félegyházán játszó kecskeméti, soltvadkerti, halasi, szegedi és csongrádi ismert sakkozók mellett bejutott a Constantinum középiskolás lány csapata is, mint Bács-megyei bajnok, ahol képviselik megyénket és Kiskunfélegyházát.

László Jenő (1933-2005) a sakk-sportágban Kiskunfélegyháza városában kifejtett sport-tevékenységéért elnyerte az 1999. év Kiváló Sportszervezője kitüntető címet.
1949-től itt végezte a Sportgimnáziumot, sport-pályafutása birkózóként kezdődött, melyet 1962-ig eredményesen űzött. 1957-1993 között a Kos-suth Szakközépiskola és Szakiskolában testneve-lést tanított. A nehéz fizikai sportágról 1962-től (miután véglegesen letelepedett) fokozatosan váltott a szellemi sportra. Bekapcsolódott a városi "Fáklya" sakkegyesület életébe, ahol Első-osztályú minősítést szerzett és rendszeresen játszott a csapatbajnokságban. Tanári egyénisége a sakktermekben is megmutatkozott. Munkája során a sakk tanításában is ha-marosan látványos sikereket ért el. A diákolimpiák országos döntőinek évtizedeken át résztvevői voltak a félegyházi iparitanulók, akiknek legfényesebb sikere a középiskolások között egy Magyar-csapatbajnoki ezüstérem, ahol döntetlent értek el a győztes ellen, melyben egy későbbi válogatott, Sakkolimpiai Bajnok: Mádl Ildikó is játszott! Eredmé-nyei-, aktivitása- és sakkszeretete alapján később Ő lett az egyesület vezetője, melyet kö-zel 10 évig szolgált szívvel-lélekkel, vitte tovább a „fáklyát”.
A ’70-es évek végén visszavonult az aktív egyesületi munkából, már csak egyéni verse-nyeket szervezett, s tanítgatta az iskolai szakkörre látogató kollégistákat és más érdeklő-dőket. A távozása után sajnos közel két évtizedig nem is képviselte magát városunk a nemzeti (megyei) csapatbajnokságban. Az időközben felnőtt új generáció tagjai-, az itt le-telepedők-, dolgozók-, katonáskodók- és néhány nagy öreg egyre égetőbb szükségét érez-ték a sakkozói társadalomba való visszatérésnek! Ezt a törekvést Tanár úr is örömmel támogatta. Az iskola- és saját féltve őrzött kincseit, a versenysakk-órákat is rendelkezé-sünkre bocsátotta, ezzel egy új Egyesület megalakításához az utolsó technikai feltételek biztosításával járult hozzá. Egészségi állapota miatt a versenyek idegtépő küzdelmeiben már nem kívánt részt venni, de a csapat-építésben szerzett tapasztalatait aktív megjegyzé-sek kíséretében mindenkor megosztotta velünk, segítette a SEKK (Sakk Egylet Kiskunfél-egyháza) megalakulását, mely ma már a Kiskunfélegyházi Honvéd Testedzők Köre sakk-szakosztályaként a magasabb osztályba lépett, egy évtizede szerepel eredményesen a Nemzeti Bajnokság (NB-II.) Tóth László csoportjában!

A versenyre szeretettel várjuk mindazokat, akik sakkozással tisztelegnek egy sportember emléke előtt, aki az Élet nagy játszmáját már elveszítette, de emléke tovább él!
Számunkra, akik ismerték, esetleg Vele játszhattak, Ő nem csak az 1999. év Sportembere, hanem az elmúlt fél évszázadé is. Örömmel tölt el, hogy személyesen javasoltam a fenti kitüntetésre, melyet Dr. Garai István (aki sajnos már szintén nincs közöttünk) adott át és gratulálhattam is a díj átvétele után.

Seres László egykori tanítvány

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 08:23, hétfő | Helyi

Oktatási Hivatal: ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival ma kezdődik a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka.

2024. Május 06. 07:29, hétfő | Helyi

Sok kiváló tanuló kezdi meg érettségi vizsgáit a Móra Ferenc Gimnáziumban

A Móra Ferenc Gimnázium 2024. május 3-án (pénteken) tartotta ballagási ünnepségét.

2024. Május 05. 12:12, vasárnap | Helyi

Hírek az Ótemplomból

2024. május 5. - HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA

2024. Május 05. 12:11, vasárnap | Helyi

Hírek a Szent István templomból

2024. május 5. - SZENT ISTVÁN TEMPLOM