Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2019. Május 15. 15:25, szerda | Helyi
Forrás: Adrienn

Volt aki több mint 300 km-t kerékpározott szombaton

Volt aki több mint 300 km-t kerékpározott szombaton

Immáron 5. alkalommal rajtoltak el a kecskeméti Auchan áruház parkolójából a Szép Kihívás kerékpáros teljesítménytúra résztvevői május 11-én.

Idén is az országból számos pontjáról érkeztek vállalkozó kedvű bringások, így például Dunaújvárosról, Isaszegről, Székesfehérvárról, Békéscsabáról, Tatabányáról és Budapestről is, de a határon túlról, Bécsből is nevezett egy kint élő honfitársunk. A legtöbben persze ezúttal is a régióból érkeztek a rajt színhelyére – nyilatkozta lapunknak Barna Imre, a Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezetének munkatársa.

A 324 indulóból mintegy 50-en vállalták a Még Szebb 254 km-es táv letekerését, melyet mindannyian teljesítettek is. A 207 km-es távon indulók közül pedig végül 238-an értek célba. Szintidőn belül – tehát 12 óra alatt – 229, szintidőn kívüli pedig 9 kerékpáros teljesített.

A félegyházi frissítőállomásig – melyet idén a Rocktár előtt állítottak fel - 253 fő jutott el. A megpihenő bringásokat Izotóniás itallal, és a Félegyház Pékség jóvoltából finom péksüteménnyel kínálták, akik a rövid lazítás után újra nyeregbe pattantak, hogy letekerjék a maradék kilométereket.

A 207 km-es SZÉP Kihíváson Antal Lajos ért körbe elsőként, a 254 kilométeres Még Szebb SZÉP Kihíváson pedig Csorba Bence Máté gurult át elsőként a célkapun.

  • Legfiatalabb hölgy: Györe Evelin (2001)
  • Legfiatalabb fiú: Bús Miklós (2004)
  • Legtapasztaltabb hölgy: Foktiné Erzsike (1956)
  • Legtapasztaltabb férfi: Szentmiklósi Lajos (1948)

Kivételes teljesítménnyel büszkélkedhet Fekete Gábor, a Kiskunfélegyházi Amatőr Kerékpárosok Klubja (KAKK) tagja, aki egyrészt végigment a 254 kilométeres Még Szebb SZÉP Kihívás útvonalán, másrészt Kiskunfélegyházától a rajtig, majd haza is bringázott, így több mint 300 kilométert ült nyeregben szombaton.

A küzdelem igazi példaképeként állhat Farkas Mihály parasportoló is a kerékpárosok előtt, aki alig másfél évvel a lábamputációja után teljesítette a 207 kilométeres távot.

A teljesítménytúrát szervező Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezetének mintegy 91.500 forint adományt sikerült összegyűjteni a rendezvényen, melyet személyesen Boronkay Péter paratriatlon világbajnok az esemény fővédnöke vett át, hogy azt majd továbbítsa a Sportoló Fogyatékosok Alapítványának.

Az alapítvány pedig olyan alapvető dolgokra fogja felhasználni az összeget, mint például versenyekre utaztatás, étkezés-szállás stb., hogy a sportolás mellett az egymás elleni megmérettetés lehetősége is biztosítva legyen számukra a minél teljesebb élethez.

- Felsorolni sem tudnám, hogy milyen sokan segítettek a Szép Kihívás teljesítménytúra megszervezésében. Az Auchan Kecskemét nem csak támogatást adott, de a túraközpontunk számára is helyet biztosított. A VT Veres Kft a szervezésből és a lebonyolításból is oroszlánrészt vállalt, a Brill Kft. Skoda kísérőautója pedig rengeteget segített, hogy a bringásaink biztonságosan tekerhessenek. Na és persze a Félegyházi Pékség évek óta kitartó és minket szerető támogatónk – mondta elismerő köszönettel a rendezvényt szervező kecskeméti kerékpárosklub tagja, Barna Imre.

(Fotók: Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezete és Fábián Adrienn - infokiskunfelegyhaza)

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi

Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.