Hírek
2014. Május 18. 08:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: - szerk. -
Végre élvonalban a magyar!
![Végre élvonalban a magyar!](/external/image_cache/3/7/4/3746840669d535672cf040bc306554de.jpg)
Csak az írek előznek meg…
Igaz erre az eredményre nem igazán lehetünk büszkék, hiszen az ivást és a másnaposságot öleli fel a téma. A felmérésből kiderül, hogy honfitársaink majdnem fele ment már másnaposan dolgozni. Sőt mindezt be is vallotta!
„Szakpolitikai Program az Alkoholprobléma Visszaszorítására 2014-2018” címet kapta az a társadalmi egyeztetés előtt álló beadvány, amely az említett problémával foglalkozik. Joggal gondolhatnánk a felmérés átlapozását követően, hogy itt mindenki alkoholista. Holott ez a felmérés épp a droghasználat problémáját lett volna hivatott felgöngyölíteni, s eközben derült ki, hogy Magyarországon sokkal nagyobb gondot okoz az alkohol, mint a kábítószer. Míg szeszt a válaszadók 94 százaléka fogyasztott már életében, addig illegális droggal „csak” 54 százaléknak volt dolga. A válaszadók 46 százaléka maga is beismerte, hogy nem épp élete meghosszabbítása mellett szól a gyakori pohár emelgetés. A maradék viszont egyáltalán nem aggódik pusztuló agysejtjei és hanyatló mája miatt. Pedig lenne miért vakargatni a kobakunkat, ugyanis az Egészségügyi Világszervezet 2013-as kutatásaiból kiderül, hogy a vén kontinensen az alkoholizmus az egyik leggyakoribb halálok. E téren is élbolyban vagyunk, mert az alkoholizmus miatt kialakuló rákbetegségben a legtöbben nálunk halnak meg.
A megdöbbentő adatok hatására az Országos Addiktológiai Centrum már ki is dolgozta a programot, miként lehetne hatékonyabban visszaszorítani a szeszfogyasztást. A részletekről még nincs információ, de a határozott fellépés felől nincs kétség. Előfordulhat, hogy hamarosan Nemzeti Italboltban szerezhetjük be a szeszes italt…
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 24. 15:18, szerda | Helyi
A hosszú élet titka: a sport és az egészséges táplálkozás
Legalábbis ezt vallja Szigeti Ferenc, aki a napokban töltötte 90. életévét.
2024. Július 21. 09:08, vasárnap | Helyi
Nemzetközi versenyen szerepeltek sikeresen a félegyházi birkózók
Nemzetközi utánpótlás szabadfogású versenyt rendezett a Budapesti Vasas, ahol több európai országból és az USA-ból is érkeztek versenyzők.
2024. Július 21. 09:06, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2024. július 21. - Évközi 16. vasárnap
2024. Július 21. 09:05, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2024. július 21. - Évközi 16. vasárnap