Városlista
2024. október 9, szerda - Dénes

Hírek

2016. Május 11. 17:50, szerda | Helyi
Forrás: Adrienn

Városunkba látogatott a japán nagykövet

Városunkba látogatott a japán nagykövet

Ma (május 11-én) a délelőtti órákban érkezett a Polgármesteri Hivatal elé H.E Kosuge Junichi Nagykövet Japánból.

A delegációt Csányi József Polgármester, Dósai Bence Kabinetvezető és dr. Faragó Zsolt Jegyző köszöntötte. A gazdasági kerekasztalt követően –melyben a cégek vezetői mutatkoztak be - a Petőfi Emlékházhoz látogattak. Ezt követően a delegáció az IBV Hungária Kft. Csanyi úti üzemébe látogatott.

A gyárlátogatás során Czinege Gábor az IBV Hungária Kft. ügyvezetője mutatta be a vállalkozást a nagykövetnek.

Mint azt az ügyvezető elmondta, az IBV Hungária 1993-ban került megalapításra. Legfontosabb tevékenységi körei közé tartozik a műanyag feldolgozás. Ezen belül is a hőre keményedő és a hőre lágyuló műanyag feldolgozását művelik.

Legfontosabb termékeik pedig a por- és páramentes ipari lámpatestek gyártása és emellett más – az általuk végzett technológiákra visszavezethető - ipari alkalmazásokhoz szükséges termékeknek a gyártása. A vállalkozás az elmúlt 25 évben komoly fejlődésen ment keresztül, a kezdeti 50 fő létszámról, napjainkra elérte az 500 fő feletti alkalmazotti létszámot. Ehhez komoly mértékben hozzájárultak a dolgozók szorgalmas munkájukkal és kitartásukkal. Mára Európa egyik vezető por- és páramentes gyárává nőtte ki magát a vállalkozás. A termékek 95%-át export piacokon értékesítik, több mint 40 országban (Európában, Észak-Afrikában ill. a Közel-Keleten). A közelmúltban volt egy nagy nemzetközi kiállítás Frankfurtban a Lighting & Building, ahol kiállítóként megjelent az IBV Hungária Kft. is és elkészítettek egy olyan image filmet is, melyet a gyárlátogatás alkalmával a japán nagykövetség is megtekinthetett.

„Városunk vezetése teljes mértékben elhivatott abban, hogy Kiskunfélegyháza gazdasága megfelelően fejlődjön. Szilárd meggyőződésünk az, hogy a gazdasági fejlődésen keresztül megalapozható városunk a hosszú távú jövője is és a fejlett gazdasági országok külképviseletein keresztül vezet az út Magyarországra a nyugati befektetők útja” – nyilatkozta Csányi József, városunk polgármestere.
A mai napon (május 11-én) az a megtiszteltetés érte városunkat, hogy Japán magyarországi nagykövete látogatott el hozzánk. A baráti fogadtatással nem titkolt célja városunk vezetésének, hogy részben bemutassák városunkat, mint potenciális befektetési helyszínt, részben pedig a Félegyházán található vállalkozások export piacra, Japán irányában is tudjanak nyitni. Természetesen egyik sem fontosabb a másiknál, mindkettő tekintetében ugyanolyan súllyal gondolkodnak vezetőink. Városunkban vannak már olyan cégek – pl. Integrál Zrt. és a Kunplast-Karsai esetében – akik folyamatosan kapcsolatban vannak Magyarországra betelepült, illetve Japánban is megtalálható japán tulajdonú cégekkel. Az IBV Hungária Kft. által előállított termékek pedig olyan világszínvonalat képviselnek nemcsak Európában, hanem a világon is, amellyel jogosan pályáznak a japán piacon való részvételre is. Remélhetőleg a mai találkozó egy olyan folyamatot indít el, amely mindenképpen előremutató lesz Kiskunfélegyháza gazdasági életében, és mindennapjaink tekintetében is. Bízunk abban – a nagykövet úr nagylelkű felajánlásának köszönhetően – hogy a japán üzleti klubban Kiskunfélegyházát és az itt lévő vállalkozásokat az elkövetkező időszakban lesz módunk bemutatni. A város olyan lehetőséget kapott ezáltal, amellyel mindenképpen élni kíván. Ha megfelelően hasznosítjuk ezt, akkor pár év múlva büszkék lehetünk arra, hogy Kiskunfélegyházán is lesz japán befektetés, ezen túlmenően pedig előremutató lesz a város jövője szempontjából is.

H.E Kosuge Junichi Nagykövet látogatása végén megköszönte az üzemvezetőnek és Csányi József polgármesternek a kedves fogadtatást. „Úgy éreztem a mai nap folyamán, hogy ez a város és az IBV Kft. telephelye is valóban ígéretesek lehetnek japán cégek számára is. Elegendő információt kaptam a polgármester úrtól a japán befektető cégeknek átadandó információkból.”

Mint azt a nagykövet elmondta, több szempontot is hallott a nap folyamán, ami megfontolandó a japán befektetők számára. A jó közlekedési lehetőséggel megáldott város önmagában pozitív tényező. Ezen kívül a magas minőségű humán erőforrás szintén vonzó lehet a befektetők számára. Az pedig kiemelkedően fontos szempont, hogy a jelenlegi térség kiemelt támogatásban is részesülhet a magyar kormánytól.

Sajnálatosnak tartotta a nagykövet úr, hogy nálunk még nincsen japán cég és ígérete szerint mindent meg fognak tenni a közeljövőben azért, hogy japán befektetőket tudjunk városunkba vonzani. A Magyarországból Japánba történő export is nagy lehetőségeket rejt magában. Noha Japán egy távoli ország, de a nagyon jó minőségű dolgoknak - mint például a mangalica, méz vagy a magyar szalámi – igen nagy piaca van. Természetesen nemcsak a mezőgazdasági termékekre kell szorítkozni, hanem például az IBV Hungária Kft. által gyártott magas minőségű termékekre is.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 08. 16:15, kedd | Helyi

Megalakult az új Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés

„Közös a felelősségünk, éppen ezért ebben a ciklusban alázattal állunk az előttünk tornyosuló feladatok elvégzéséhez”

2024. Október 08. 10:49, kedd | Helyi

Tisztújítás a kiskunfélegyházi MSZP-ben

Magyar Szocialista Párt helyi szervezete 2024. október 7-én tisztújítást tartott.

2024. Október 08. 09:27, kedd | Helyi

Kihirdették a Móra-mese illusztrációs pályázat eredményét

Az Országos Könyvtári napok keretében október 5-én ünnepélyes keretek között hirdették ki a Móra-mese illusztrációs pályázat eredményét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2024. Október 07. 09:28, hétfő | Helyi

Az Országos Könyvtári Napok keretében átadták az Év Olvasója díjakat Kiskunfélegyházán

Mint minden évben, idén is díjazták az Év Olvasóit a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.