Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2017. December 04. 09:23, hétfő | Helyi
Forrás: Adrienn

Várja a jövő évi javaslatokat Horváth Tamás önkormányzati képviselő

Várja a jövő évi javaslatokat Horváth Tamás önkormányzati képviselő

Horváth Tamás önkormányzati képviselő fogadónapot tart december 11-én 15 órakor az MSZP helyi irodájában.

A fogadóóra legfőbb célja, hogy a szocialista képviselő megismerje a félegyháziak véleményét, illetve az, hogy elmondja a Magyar Szocialista Párt következő évekre vonatkozó elképzeléseit. Mivel a következő évben választások lesznek, így a párt programjáról is szeretne beszámolni a választóknak.

Mint ahogy azt a helyi szocialista párt elnökétől megtudtuk, a jövő évre vonatkozó városunkkal kapcsolatos terveket december közepéig kell leadni az önkormányzat felé. Véleménye szerint a fogadóóra jó alkalom lesz arra, hogy megkérdezze a félegyháziakat a 2018. évi elképzeléseikről.

Horváth Tamás kihangsúlyozta, hogy a helyi szocialista pártnak elsősorban az a fontos, amit a félegyháziak szeretnének, tehát a december 14-éig leadandó önkormányzati képviselői javaslatokban azok a tervek fognak szerepelni, amelyet a helyi választópolgárok elmondanak a fogadóórán.

- Ez az év is, ahogy az elmúlt évek, annak jegyében teltek el az önkormányzati munkámat tekintve, hogy azokat a társadalmi csoportokat segítsük a javaslatainkkal, akik önerőből kevésbé tudják érvényesíteni a jogaikat, illetőleg rászorulnak az önkormányzati segítségre – mondta el az elmúlt évvel kapcsolatban Horváth Tamás szocialista elnök a december 1-jén tartott sajtótájékoztatón.

A jövő évi tervekkel kapcsolatban pedig annyit már elárult, hogy a szociális támogatások kiszélesítését szeretné indítványozni, valamint a helybeliek jobb életminőségének biztosítását szolgáló intézkedésekre is javaslatot fognak tenni, úgy mint út- és járda illetve közterület felújítások.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 08:23, hétfő | Helyi

Oktatási Hivatal: ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival ma kezdődik a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka.

2024. Május 06. 07:29, hétfő | Helyi

Sok kiváló tanuló kezdi meg érettségi vizsgáit a Móra Ferenc Gimnáziumban

A Móra Ferenc Gimnázium 2024. május 3-án (pénteken) tartotta ballagási ünnepségét.

2024. Május 05. 12:12, vasárnap | Helyi

Hírek az Ótemplomból

2024. május 5. - HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA

2024. Május 05. 12:11, vasárnap | Helyi

Hírek a Szent István templomból

2024. május 5. - SZENT ISTVÁN TEMPLOM