Hírek
2014. December 01. 14:17, hétfő |
Helyi
Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség
Vakok napja az élelmiszerbiztonság jegyében
Az élelmiszerek vakok számára is értelmezhető jelölésével kapcsolatos lehetőségek volt a fő témája november 27-én megrendezett szakmai napnak.
Az élelmiszerek vakok számára is értelmezhető jelölésével kapcsolatos lehetőségek volt a fő témája november 27-én a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara, a Vakok Állami Intézete, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közös szervezésében megvalósult szakmai napnak. Az egész napos előadássorozat különlegessége, hogy az állategészségügy és az élelmiszerbiztonság aktuális kérdéseit most először dolgozták fel kifejezetten a vak és gyengénlátó emberek szemszögéből – tudatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
A rendezvény fővédnöke Zsigó Róbert, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár, védnökei Dr. Simicskó István, sportért felelős államtitkár, dr. Bognár Lajos, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár, Prof. Dr. Sótonyi Péter dékán, valamint dr. Oravecz Márton, a NÉBIH elnöke voltak.
A kerekasztal beszélgetés fő céljaként tűzték ki, hogy a vak és gyengénlátó emberek számára is hozzáférhetőbbé, elérhetőbbé váljanak a szakterülettel összefüggő információk. A beszélgetés résztvevői felmérték és átgondolták az élelmiszerek vakok számára is értelmezhető jelölésével kapcsolatos lehetőségeket. Jelenleg ugyanis az élelmiszereken egyáltalán nincs feltüntetve a termék neve a vak emberek számára értelmezhető módon, így az önálló napi bevásárlás komoly kihívást, sőt megoldhatatlan feladatot jelent számukra.
A vendégek – a kerekasztal beszélgetést követően – a látássérült emberek számára fontos állat-egészségügyi és élelmiszerlánc-biztonsági információkat tartalmazó előadásokat hallgattak meg, többek között a vakvezető kutyák sürgősségi ellátásáról és a veszettséggel kapcsolatos legfontosabb ismeretekről. A vak és gyengénlátó vendégek játékos vetélkedőkön is tesztelhették tudásukat, volt élelmiszer-biztonsági szerencsekerék, illatminta felismerés és állatcsont tapintás is.
Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
