Városlista
2022. január 28, péntek - Károly,

Hírek

2020. Április 16. 09:54, csütörtök | Kék hírek
Forrás: mti/fotók: police.hu

Unokázós csalással gyanúsítható bandát fogtak el Pápán

Unokázós csalással gyanúsítható bandát fogtak el Pápán

Összehangolt akcióban öt férfit és két nőt fogtak el a rendőrök úgynevezett unokázós csalás miatt szerdán Pápán - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

A közlemény szerint december 16-án indult a nyomozás ismeretlen elkövető ellen, aki Győrben egy idős asszonyt hívott fel telefonon az unokájának kiadva magát, azzal, hogy balesetet szenvedett, ezért pénzre lenne szüksége. A nagymama ezután több mint másfélmillió forintot adott át a lakásán megjelenő ismeretlennek.

Néhány hét elteltével a csalók Pápán próbálkoztak egy másik idős embernél. A trükk ugyanaz volt, és a gyanútlan nagyszülőtől több millió forintot sikerült kicsalni.

Februárban, két egymást követő napon kapuvári és balatonalmádi időseknek telefonáltak az ismeretlenek a már jól bevált történettel, és mindkét helyről nagyobb összegű készpénzt vittek magukkal.

A nyomozás során a rendőrök felfigyeltek egy több emberből álló elkövetői körre, a futárokra, akiket a gyanú szerint külföldi hívószámú telefonokról irányítanak.

A bűncselekmények feltételezett elkövetőit és segítőiket szerdán öt pápai helyszínen, összehangolt akcióval fogták el a megyei főkapitányság, a győri, a kapuvári és a pápai kapitányság rendőrei. Mivel felmerült, hogy a hét ember egyikénél fegyver is lehet, két helyszínen a Terrorelhárítási Központ is részt vett az akcióban.

Házkutatásokon a bűncselekményhez használt tárgyakat, iratokat és eszközöket, valamint készpénzt foglaltak le.

A majdnem száz rendőr részvételével végrehajtott akcióban az öt férfit és két nőt előállították. Három férfit őrizetbe vettek és csalás bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki, a többiek elszámoltatása még folyamatban van - áll a közleményben.

Ezek érdekelhetnek még

2022. Január 28. 12:01, péntek | Kék hírek

Berúgott, lopott, nem emlékszik rá

Nem rémlett a kerékpárlopás annak a 25 éves férfinek, akit a rendőrök ébresztettek alkoholmámoros álmaiból. A biciklit visszaadták tulajdonosának.

2022. Január 28. 08:38, péntek | Kék hírek

Kilencszer lőtt sógorára

Másodfokon is elítélték a férfit.

2022. Január 27. 14:59, csütörtök | Kék hírek

Budapesten fogtak el egy német kokaindílert - Videó

Budapesten fogtak el egy német férfit, akit a német hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy annak a bűnszervezetnek volt a tagja, amely tonnaszámra hozott kokaint Dél-Amerikából Németországba

2022. Január 25. 17:02, kedd | Kék hírek

Megverték, majd kirabolták ismerősüket

A rendőrök azonosítottak, majd elfogtak két férfit, akik kirabolták alkalmi ismerősöket Hódmezővásárhelyen.