Hírek
2017. Augusztus 08. 14:30, kedd |
Helyi
Forrás: OrientPress
Újra fokozott a vadveszély
A vadak párzási időszakának beálltával fokozott óvatosságra van szükség az utakon, hogy elkerülhetőek legyenek a vad gázolása miatti balesetek
– mondta az Országos Baleset-megelőzési Bizottság főtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Több tragikus baleset is történt az elmúlt hetekben az utakon, ami őzek, szarvasok vagy vaddisznók miatt következett be. Még a sztrádákon is előfordul, hogy állat ugrik a kocsik elé, pedig ott még kerítés is van.
Ugyanakkor a személyi sérülésekkel járó közúti balesetek alig kevesebb mint 1 százaléka következik be állatok miatt, vagyis 0,6 százalékban fordult csak elő, hogy a baleset állatok elütésével járt együtt – mondta el Kiss Csaba r. alezredes az M1 Ma Este című műsorában.
Hozzátette: nem jellemző, hogy ezek a balesetek halállal végződnek, nagyjából egyharmada a baleseteknek súlyos sérüléssel, kétharmada pedig könnyű sérüléssel végződik.
Megjegyezte, hogy a motorosok nagyobb veszélynek vannak kitéve.
Kiss Csaba kiemelte, hogy táblával jelzik az utakon, ahol fokozott lehet a vadveszély. Felhívta a figyelmet arra: ezeken a helyeken fokozott figyelemmel, lassabban kell haladni, hogy a vad gázolását, illetve a hirtelen fékezés miatt a ráfutásos baleseteket el lehessen kerülni.
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, és szeptemberben kezdődik a szarvasok párzási időszaka is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
2026. Január 26. 13:59, hétfő | Helyi
Visszatekintés a Koppány Íjászok 2025-ös esztendejére
A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület 2009 óta működik. Rendezvényszervező, közösségépítő, hagyományőrző és íjász sporttevékenységet folytat.
2026. Január 23. 11:20, péntek | Helyi
Közös imádság városunkért az Ótemplomban
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez közeledve 2026. február 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor szentmisét mutatnak be Kiskunfélegyháza városáért az Ótemplomban.
