Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2012. December 03. 15:02, hétfő | Bulvár
Forrás: ujasz.hu

Újabb átverés: Milliókkal lépett le a Damu-film producere

Újabb átverés: Milliókkal lépett le a Damu-film producere

Keresik a befektetőket.

Bíróság elé akarják állítatni azt a producert, aki megígérte, filmet készít Damu Roland életéről, a raboskodó színész főszereplésével, ám miután a szponzoroktól beszedte a pénzt, nyoma veszett.

Egy producer körülbelül két hónappal ezelőtt állt elő azzal az ötlettel, hogy filmet akar készíteni Damu Roland életéből, melynek főszerepére magát a színészt szerették volna felkérni. A tárgyalások azonban el sem jutottak abba a fázisba, hogy a börtönben ülő színészt megkereshessék, ugyanis a készülő alkotás producere eltűnt.
- Úgy gondoljuk, hogy átvert mindenkit. Tudomásunk szerint többekkel is tárgyalt és ígéretek is voltak szponzoroktól. Pénzt azonban nem láttunk, mint ahogyan azóta őt sem – mondta az egyik stábtag, aki friss információval is szolgált az ügyben. Elmondta, hogy mivel továbbra sem került elő a producer és a pénz is eltűnt, amit a szponzoroktól összeszedett, így feljelentést tettek ellene.
Azt, hogy pontosan milyen összegről lehet szó, csak megtippelni tudta a megvezetett stábtag. Állítólag eddig 5-6 millió forintot keresnek az eltűnt férfin, de nem lehetetlen, hogy később előkerülnek még károsultak. A filmes éppen ezért azt kéri, ha valakinél felbukkant a producer, aki a készülő Damu-filmre kért pénzt, akkor mindenképpen jelentkezzen, mert csak így van rá remény, hogy felgöngyölíthetik az ügyet.

Címkék: damu

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 13:30, csütörtök | Bulvár

Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.

2024. Május 08. 15:08, szerda | Bulvár

Hollywoodi világsztárokkal várja látogatóit a Budapest Comic Con

Idén is megrendezik Magyarországon a világ legnagyobb és legjelentősebb popkulturális eseményét, a Comic-Cont:

2024. Május 07. 14:10, kedd | Bulvár

Böde Dániel folytatja pályafutását

Meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC támadója, aki így a 19. élvonalbeli szezonjára készülhet a nyáron.