Hírek
2019. Március 13. 09:06, szerda |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Új gólyapár érkezett a gemenci fészekbe
Kedd reggel megérkezett a második madár is a Gemenc Zrt. bekamerázott fészkébe, ahol a fiatal fekete gólyapár azonnal neki is látott annak építésébe.
Az eddigi felvételek alapján úgy tűnik, hogy idén ennek az új párosnak az életét és költési időszakát követhetik nyomon a szakemberek és a madárbarátok.
A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közös projektjének köszönhetően immár hatodik éve folytatódhat tudományos megfigyelés Európa legnagyobb ártéri erdejében. A fészekben a kezdetek óta egy pár – Tóbiás és Sára – költött, de úgy tűnik, hogy mostantól egy új korszak veszi kezdetét – derült ki a Gemenc Zrt. sajtóközleményéből.
Március elején egy fiatal hím fekete gólya landolt a fészekbe, kedden pedig megérkezett a társa is. A felvételek alapján a bekamerázott fészket megfelelőnek találták, hozzá is láttak annak rendbetételéhez, így a szakemberek bíznak benne, hogy idén is egy sikeres költési időszakot kísérhetnek figyelemmel.
Hazánkban jelenlegi ismereteink szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük körülbelül 40 pár él Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb egyedsűrűségű fekete gólya állománya. A fekete gólyák fészküket a háborítatlan, természetes vagy természetszerű erdőrészekbe építik idősebb, nagytermetű fákra, amelyeknek a törzse megfelelő magasságban elágazik, vagy amelyeken olyan vastag, közel vízszintes villásan elágazó oldalág található, amely a fészek elhelyezésére alkalmas.
Tóbiást és Sárát továbbra is várják az erdész szakemberek, a nemzeti park munkatársai és a többszázezres rajongótábor.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 10:08, kedd | Helyi
Július 1-jén szünetel a járóbeteg-szakellátás
2026. Június 30. 09:54, kedd | Helyi
Július 1-jén szünetel az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a tisztelt Ügyfeleket, hogy 2026. július 1-jén (szerdán), a Köztisztviselők Napja alkalmából a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatalban munkaszüneti nap lesz.
2026. Június 29. 14:13, hétfő | Helyi
Tűz van Tiszaalpár külterületén
A tűzoltók hat vízsugárral oltják a lángokat.
2026. Június 26. 09:08, péntek | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
