Hírek
2018. Augusztus 21. 08:52, kedd |
Helyi
Forrás: Adrienn
Tudatosítanunk kell, hogy nekünk van egy ország teremtő Szent királyunk
…akire elődeinkhez hasonlóan felnézhetünk, s aki egyszer elindította népünket, kijelölte az utat elődeinknek, de a maiaknak is – mondta augusztus 20-án ünnepi beszédében Csányi József polgármester
majd így folytatta: „Amíg más országok a jóléttől eltelve, irányjelzők nélkül bukdácsolnak a mai értékvesztett Európában, addig nekünk van egy vezérfonalunk, az az út melyet egykoron Szent királyunk kijelölt, melyhez ha ragaszkodunk, akkor reménykedhetünk csak, hogy minden esztendő augusztus havában emelt fővel megemlékezhetünk ország építő királyunkról.”
A Szent István téren megrendezett ünnepségen a polgármester beszédét követően az ünneplők Szent István szobránál helyezték el koszorúikat, virágaikat.
Az ünnepség a Szent István templom előtt szentmisével folytatódott, melyet Mayer Mihály nyugalmazott pécsi megyéspüspök celebrált. A szentmise az új kenyerek megáldásával ért véget, melyet a szokásokhoz hűen a Gazdakörök parádés csapata hozott a templom elé, hogy aztán azt a Városházánál felszelve megkínálják az ünneplőket.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 16:08, csütörtök | Helyi
Figyelem!!! Több helyen útlezárás várható!
A Jogging Plus Sportegyesület és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata futóversenyt rendez 2023. május 27-én délelőtt a tavalyi évhez hasonlóan.
2024. Május 16. 16:06, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2024. Május 15. 19:13, szerda | Helyi
Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál
Hagyományőrző, kulturális, szórakoztató programok, kiállítások, sportesemények színesítik a városalapítók hete fesztiválját május 17. és 26. között.
2024. Május 15. 11:41, szerda | Helyi
Több mint két tonna romlott húst találtak egy kisteherautóban az M5-ösön
Több mint két tonna romlott húst találtak a pénzügyőrök egy túlsúlyos kisteherautóban az M5-ös autópályán - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-t.