Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2019. Június 05. 10:00, szerda | Helyi
Forrás: Adrienn

Tragikus örökségünkre: a trianoni békeszerződésre emlékeztek

Tragikus örökségünkre: a trianoni békeszerződésre emlékeztek

A nemzeti összetartozás napján (június 4-én)a trianoni döntésről emlékeztek meg városunkban a Móra Ferenc Gimnázium Emlékparkjában.

1920. június 4-én írták alá a trianoni békeszerződést, amelynek értelmében Magyarország területe 325 ezer négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre, lakossága 18,2 millió főről 7,6 millióra, a korábbi 43 százalékára csökkent.

Trianoni békediktátum 99. évfordulóján rendezett megemlékezésen Csányi József polgármester köszöntötte a megjelenteket:

- Trianonra sokféleképpen lehet emlékezni. Lehet a keserűség, a fájdalom hangján, lehet a gyűlölet, de lehet a bele nem nyugvás hangján is. Csak egyféleképpen nem szabad Trianonra emlékezni a cinikus közömbösség hangján – idézte a polgármester városunk díszpolgárának Juhász Istvánnak szavait, melyek 2009. június 4-én hangzottak el a gimnázium falán elhelyezett Trianoni emléktábla avatóján.

- Ez az emlékpark mintegy tizenhat történelmi eseményt elevenít meg térben és időben tudatosan és gondosan összeválogatva, kialakítva ezzel egy páratlan atmoszférát. A dicsőséges elődök tiszteletére, valamint a magyarságot ért méltatlan és igazságtalan események emlékére állított műtárgyak azt az örök érvényű üzenetet hordozzák magukban, hogy összefogással, együtt tenni akarással, teremtő erejű szellemiséggel és tettrekészséggel a magyarság mindig túlélésre, fejlődésre és sikerekre képes – zárta beszédét városunk első embere.

A polgármester emlékező beszédét követően dr. Ónodi Izabella, a művelődési és szociális bizottság elnöke osztotta meg gondolatait a megjelentekkel:

- Kiskunfélegyháza városa több időkapszulát is őriz. Ezek közül a legismertebb az Ótemplom keresztje alatti gömbben elhelyezett több száz éves üzenet, de nem kevésbé jelentős a milleniumi obeliszk időkapszulája, a Móra Ferenc Gimnázium kertjében, mely 19 éve őriz egy szeletet a múltból. Ma a nemzeti összetartozás napján visszagondolunk arra a szomorú pillanatra, amikor a határon túli magyar testvéreinknél megállt az idő. Az addigi életük egy csapásra megváltozott. A jól ismert hivatalnokaik, csendőreik, bíráik, tanítóik helyét egyik napról a másikra idegen emberek foglalták el, akik idegen nyelven beszéltek, idegenül gondolkodtak és saját hazájában idegennek tartották a magyart. Egy jelképes időkapszula ez a kiszolgáltatott helyzet. Olyan múltat őrzi magában, amely nem folytatódott azóta sem, hanem megállt 1920. június 4-én. Az én szememben azok a határon túli magyarok, akik generációk óta súlyos küzdelmek árán őrzik és védik a felbecsülhetetlen szellemi hagyatékot Trianon önkéntelen időkapszuláján igazi hősök. Sokszor minden ellenük dolgozott, de a legnagyobb történelmi viharban is átadták ezt a szellemi és lelki stafétát – mondta az elnök asszony.

A megemlékező beszédeket követően a Dózsa György Általános Iskola 7. osztályos tanulói adták elő műsorukat, majd a jelenlévők elhelyezték koszorúikat a trianoni emléktáblánál.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 17:27, kedd | Helyi

Dobogós eredmény országos angol versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a mórások a HEBE Kft. angol nyelvű országos egyfordulós levelezős egyéni és csapatversenyén.

2024. Április 16. 16:36, kedd | Helyi

Összeütközött két gépkocsi az 5-ös főúton

Kiskunfélegyháza határában akadályozza a forgalmat a baleset.

2024. Április 16. 12:38, kedd | Helyi

Nemzetközi zongoraversenyen bizonyítottak

Elek Janka és Elek János négykezes formációját Kiemelt Arany fokozattal díjazták.

2024. Április 16. 09:26, kedd | Helyi

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak: beborul az ég, és többfelé kell esőre, akár zivatarra is készülni.