Városlista
2025. június 18, szerda - Levente

Hírek

2013. Október 14. 13:35, hétfő | Helyi sport
Forrás: Árvai Zoltán

Továbbra is szárnyalt a P&P Félegyháza

Továbbra is szárnyalt a P&P Félegyháza

A nagy riválist, Szeged-Algyőt sikerült hazai pályán felülmúlnia október 12-én a P&P-nek. Ezen az estén a forduló rangadójára készült a két csapat, ráadásul mindkét gárda veretlenül állt a tabellán.

A nagy riválist, Szeged-Algyőt sikerült hazai pályán felülmúlnia október 12-én a P&P-nek. Ezen az estén a forduló rangadójára készült a két csapat, ráadásul mindkét gárda veretlenül állt a tabellán. A tét az első hely megtartása mellett a győzelem volt, hiszen aki a két pontot begyűjti, lépéselőnyre tesz szert. A hangulat is adott volt, szép számú szurkolótábor tette tiszteletét ezen az estén, hogy buzdítsák csapatainkat.

A jó rajt után egy pillanatig sem engedte csapatunk, hogy vezetéshez jusson az ellenfél. Köszönhető a védekezésnek, a jó kapus teljesítménynek és a jól kivitelezett támadásoknak, a félidőt háromgólos előnnyel zártuk (16-13). A második játékrészt is remekül kezdték fiaink, hiszen további hat gól előnyre tettek szert, míg az ellenfél egyszer sem talált a hálónkba. A mérkőzés végére ugyan a vendégcsapat bizonyult jobbnak, de eredményben már nem érték utol a P&P Félegyházát. Így alakult ki a 29-27-es végeredmény.

Kerettagok (gólszerzők): Nagy Zoltán (kapus), Fekete Krisztián (kapus), Bozsák Krisztián (1), Gyöngyi Ádám, ifj. Miksi István (2), Bessenyei Imre (4), Savanya Zsolt (3), Ignácz Vilmos (8), Csőke Ákos (4), Papp Béla, Kálmán Róbert, Berta Róbert (7), Nagy Péter, Retkes József, Kanyó Bence, Tóth Viktor. Edző: Miksi István.

A junior csapatnak a tisztes helytállás volt a cél. Ezt fiaink maradéktalanul teljesítették. A P&P titánjai az első félidőt nagy csatában döntetlen hozták (8-8). A folytatás is kemény küzdelmet hozott. Végig szoros volt az eredmény. A rutinosabb vendégcsapat viszont a hajrában jobbnak bizonyult és 19-22 arányban megnyerte a mérkőzést.

Kerettagok (gólszerzők): Fekete Krisztián (kapus), Fekete Gábor (kapus), Telek János (kapus), Kovács Attila, Retkes József (1), Tóth Viktor (4), Kátai-Urbán Kristóf (1), Gémes Hunor, Tóth Szabolcs, Kanyó Bence, Harkai Tamás (1), Csáki Gábor, Czakó Roland, Nagy Péter (7), Majorosy Péter, Kátai-Urbán Ádám (4). Edző: Árvai Zoltán

A folytatásban október 16-án Hódmezővásárhelyen 19:30 órakor Magyar Kupa mérkőzésen lép pályára a P&P Félegyháza, majd az NBII Dél-Keleti bajnokság ötödik fordulójában 19-én Makón fognak küzdeni kéziseink.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 09:33, hétfő | Helyi sport

Rendkívül sikeres hetet zártak a birkózók, Európa-bajnoki érmet szerzett Bárány-Almási Bianka

Az U17-es Európa-bajnokságon egy 15 éves pálmonostorai ifjú hölgy képviselte a Kiskunfélegyházi Birkózó SE-t, valamint hazánkat, óriási sikerrel.

2025. Június 12. 10:06, csütörtök | Helyi sport

Berobbant a nyár, a Koppányok pedig versenyeznek

2025. május 31-én a Kecskeméti Íjász Egyesület által szervezett történelmi örömíjász vettek részt a Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sport Egyesület tagjai.

2025. Június 10. 09:29, kedd | Helyi sport

Hat versenyszámban állt rajthoz Eszter

2025. június 7-én és 8-án Felsőlajoson a Mámor Lovasudvar adott helyszínt a Szabadidő Díjugrató Versenynek.

2025. Június 10. 08:30, kedd | Helyi sport

Sikeres felnőtt bajnoki szereplés

A felnőtt korosztály magyar bajnokságát rendezték Csepelen, ahol világklasszis birkózókkal küzdhettek meg a félegyházi versenyzők.