Városlista
2019. augusztus 25, vasárnap - Lajos

Hírek

2019. Február 10. 16:17, vasárnap | Helyi
Forrás: hirado.hu

Tovább korszerűsíti az adórendszert a NAV

Tovább korszerűsíti az adórendszert a NAV

Egyre több bevallást készít el helyettünk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2017 óta. 2019-től az e-szja rendszer azonban még több embernek könnyíti meg az adóbevallást.

Idei újítás, hogy az internetalapú bevallást mostantól az őstermelőkre és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyekre, valamint az egyéni vállalkozókra is kiterjesztik.

Újabb kört vont be az adóhatóság az elektronikus adózásba. 2019-től például az őstermelőknek is egy kattintásra lehetővé teszik az adóbevallás kitöltését. Az egyéni vállalkozóknak ugyanezen a felületen önállóan kell benyújtaniuk az szja-bevallásukat, az adminisztrációjukat ugyanakkor megkönnyíti a NAV által összeállított bevallási tervezet – mondta el Kiss Péter András, a NAV adószakmai szóvivője az M1 Summa című műsorában.

Mint mondta, tavaly még bővült, idén pedig már bezárult a kör, hiszen most már az egyéni vállalkozók is beléptek azok közé, akiknek készült tervezet, így már tovább bővülni nem lehet. Hozzátette, minden olyan embernek, akinek az adata megérkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, azaz munkáltatói kifizetői adattal rendelkezik, azoknak a NAV készíti a tervezeteket.

A NAV szakértője szerint fontos rögzíteni ugyanakkor, hogy az egyéni vállalkozóknak és az őstermelőknek nem lesz automatikusan bevallásuk május 20-án éjféltől. Nekik mindenképpen be kell lépniük a programba, azaz ki kell egészíteniük azt, mielőtt véglegesítenék a digitális formanyomtatványt.

A rendszer tulajdonképpen “spórolás”

Kiss Péter András szerint a rendszer igazából „spórolás”, ha kulcsszót kellene rá találni. Az ügyfelek ugyanis időt takarítanak meg, hiszen nem kell minden rubrikát kitöltögetni, miután a rendelkezésre álló adatokból már egy összeállított, kész tervezetet kapnak, amit csak át kell futniuk. A hivatal részéről pedig szintén megtakarítás, hiszen mintegy 134 tonna papírt spórolt meg – fűzte hozzá.

Megvan az emberek bizalma

A NAV szóvivője hangsúlyozta azt is, hogy az elmúlt két évben fokozatosan növekedett azoknak a száma, akik a világhálón érvényesítették az adóbevallásukat. A tavalyi években a 4,7, illetve az 5,1 millió tervezetből az első évben másfél millióan, tavaly pedig már 2,1 millió ember intézte el úgy az adóbevallását, hogy semmit nem kellett tennie. A NAV elkészítette, nekik rá sem kellett nézni, később pedig automatikusan vált bevallássá a tervezet a rendszerben. Hangsúlyozta, látszik, hogy az embereknek van bizalmuk a hivatallal szemben.

Újítás a felajánlásoknál

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet rendelkezni elektronikusan és papíron is – hívta fel a figyelmet Kiss Péter András. Hozzátette, idén egy újítással is tovább egyszerűsítették a rendszert. Aki tavaly valamelyik egyháznak adta adója egy százalékát, annak idén nem muszáj újból rendelkeznie, hiszen a tavalyi rendelkezése visszavonásig érvényes lesz. Viszont május 20-ig, ha valaki meggondolja magát, a tavaly tett rendelkezését visszavonhatja, és megjelölhet egy másik egyházat – közölte.

Az e-szja programja alkalmazkodik a felhasználói szokásokhoz. Ez azt jelenti, hogy a több mint 3,2 millió – ügyfélkapuval rendelkező – magánszemély akár a mobiltelefonján, a tabletjén vagy a számítógépén is megtekintheti, szerkesztheti a saját szja-bevallását.

Ezek érdekelhetnek még

2019. Augusztus 25. 15:30, vasárnap | Helyi

Nagyon fontos a megfelelő iskolatáska kiválasztása a szakorvos szerint

A jó iskolatáska ergonomikus, jól illeszkedik a gerincoszlopra – mondta Moravcsik Bence ortopéd-szakorvos az M1 vasárnap reggeli műsorában.

2019. Augusztus 25. 11:58, vasárnap | Helyi

Elsőként adták le ajánlóíveiket Csányi József és képviselő-jelöltjei

Kevesebb, mint 2 óra alatt összegyűlt a Csányi József polgármesterjelölt vezette Nemzeti Fórum minden képviselő-jelöltjének az induláshoz szükséges ajánlás.

2019. Augusztus 25. 11:28, vasárnap | Helyi

Hírek a Szent István Templomból

Évközi 21. vasárnap - 2019. augusztus 25.

2019. Augusztus 25. 11:28, vasárnap | Helyi

Hírek az Ótemplomból

Évközi 21. vasárnap - 2019. augusztus 25.