Hírek
2026. Augusztus 07. 20:00, péntek | Helyi
Több mint 10 év munkája ért célba
Tizenkét évvel ezelőtt, amikor megkérdeztük Kiskunfélegyháza lakosságát arról, hogy milyen fejlesztésekre lenne a legnagyobb szükség városunkban, az egyik leggyakrabban megfogalmazott igény a Molnártelepi út újjáépítése volt.
Már akkor tudtuk, hogy ez városunk egyik legösszetettebb beruházása lesz. Ennek ellenére megkezdtük az előkészítését, és az elmúlt években következetesen dolgoztunk azon, hogy minden szükséges műszaki, jogi, hatósági és pénzügyi feltétel rendelkezésre álljon.
Számos egyeztetés, akadály és zsákutca után mára eljutottunk oda, hogy a beruházás két legfontosabb feltétele is teljesült.
Az önkormányzat értékesítette a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulásban fennálló részesedését, amelyből mintegy 564 millió forint bevétel származott. Ez az összeg júniusban megérkezett az önkormányzat számlájára, így a beruházás pénzügyi alapja már rendelkezésünkre áll.
Az előzetesen bekért indikatív ajánlatok alapján várhatóan további önkormányzati saját forrás bevonására is szükség lesz. A beruházás végleges költsége a közbeszerzési eljárás során beérkező ajánlatok ismeretében válik majd pontosan meghatározhatóvá.
A másik, hosszú ideje várt mérföldkő tegnap délután érkezett el: megkaptuk a kivitelezéshez szükséges építési engedélyt is.
Ezzel elhárult a közbeszerzési eljárás megindítása előtt álló legnagyobb akadály. A pénzügyi fedezet alapja rendelkezésre áll, az építési engedély megérkezett, így megkezdődhet a közbeszerzési dokumentáció véglegesítése és az eljárás kiírásának előkészítése.
Köszönöm valamennyi kollégának, szakembernek és közreműködőnek, aki az elmúlt években kitartóan dolgozott a beruházás előkészítésén. Ez az eredmény hosszú évek következetes, sokszor a háttérben zajló munkájának köszönhető.
Voltak, akik azt mondták, hogy ebből a fejlesztésből úgysem lesz semmi. Mi azonban nem adtuk fel, hanem lépésről lépésre haladtunk előre.
Ma már nem egy távoli tervről beszélünk, így hamarosan jelentkezünk a kivitelezés pontos ütemtervével és részleteivel.
A Molnártelepi út újjáépítése ma már egy kézzel fogható és belátható időn belül megvalósítható projekt.
Több mint tíz év munkája ért célba – most pedig kezdődhet a megvalósítás! - adta hírül Csányi József polgármester közösségi oldalán.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Szeptember 04. 21:45, péntek | Helyi
Sikeres nyár, mozgalmas évkezdés az idén 65 éves Közgében
Emlékszünk még a régi mondásra: nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk?
2026. Szeptember 04. 10:58, péntek | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Szeptember 04. 10:26, péntek | Helyi
Korszerű állatmenhely kialakításáról egyeztettek Kiskunfélegyházán
Egy új, 21. századi elvárásoknak megfelelő állatmenhely kialakításának lehetőségéről folytattak szakmai egyeztetést Kiskunfélegyházán.
2026. Augusztus 31. 12:03, hétfő | Helyi
Falvak Éjszakája és Gasztronómiai Fesztivál Kunszálláson
Két napon át színes programokkal, zenével, gasztronómiai élményekkel és családi kikapcsolódási lehetőségekkel várják az érdeklődőket szeptember 4-én és 5-én Kunszálláson.
