Hírek
2015. November 12. 08:45, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
Természetjárók, akik már nem lehetnek közöttünk
A Kiskun Természetbarát SE tagjai november 11-én (szerdán) a Szent István templom 17 órás miséjét elhunyt túratársaik lelki üdvéért ajánlották fel.
A természetbarátok egyesületének megalakulása régmúlt időkre tekint vissza Bozó Lajos elnökletével. Tagjai között minden korosztály képviselteti magát már a kezdete-kezdete óta. Legfőbb példaképüknek Rockenbauer Pál természetjárót, televíziós szerkesztőt, a magyar televíziós természetfilmezés megteremtőjét tekintik és az ő emlékéhez méltóan járják az erdőket, ligeteket, tisztásokat, mezőket szervezett túráik során. Mindamellett, hogy nevét őrzi a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra hosszú távú (560 km) turistaút, az egyesület Talpasok csoportjának első túravezetője Kovács Ferenc legjobb barátjaként tekint a nagy természetjáró emlékére. Csakúgy, mint a túrázók, akik az együtt töltött napok és közös élmények barátokká kovácsoltak. A túratársak szinte családtagként tekintenek egymásra, így az elmúlás, a gyász mélyen megérinti mindannyiuk szívét, ha valamely tagjuktól végleg búcsút kell venniük.

A Mindenszenteket követően pár nappal és a karácsonyi ünnepekre való készülődés küszöbén felébred mindannyiunkban az elmúlás érzése. Szomorúan tekintünk azok emlékére, akik már nem lehetnek velünk az év legszebb napjaiban, a szeretet ünnepén. A Kiskun Természetbarát SE Talpasok és Bakancsosok szakosztálya - ugyanúgy, mint bármely túrájukon – egy nagy családként, együtt imádkozott mindazokért, akik közös természetjárásaikon szép emlékekkel ajándékozták meg őket, de már nem lehetnek velük.

A közös emlékezés és az imádság a legszebb ajándék, amit adhatunk az örök nyugalomra tért embertársainknak. Hiszen ők mindig velünk maradnak, ha gondolunk rájuk és visszaemlékezünk azokra a napokra, amelyeket együtt tölthettünk.

Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi
Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
