Hírek
2017. Március 09. 10:05, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
Támogatókat keres a tehetséges félegyházi fiú egy nagyszabású divatbemutatóhoz
Horváth Richárd neve bizonyára már ismerősen cseng a félegyháziak fülében. Tavaly végzett a Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakiskolában női szabó szakon.
Jelenleg a szakma utáni érettségire jár nappali tagozaton. 2016-ban az iskolája egyik rendezvényén és a „Jövőd a tét” szakmai kiállításon már tartott divatbemutatót saját munkáiból az iskolai dolgozóinak és tanárai bevonásával, ami óriási sikert aratott.
Most a tehetséges fiú elérkezettnek látja az időt, hogy városi szinten is bemutassa az általa készített ruhákat. Kiskunfélegyházán június 2-án, Kiskunmajsán pedig június 10-én szeretne divatbemutatót tartani a helyi művelődési házakban, melynek előkészületei már folyamatban vannak. Amellett, hogy szeretné bemutatni munkáit, a hozzá hasonló fiataloknak is lehetőséget ad arra, hogy tehetségüket megmutathassák, amire egyébként kevés lehetőségük nyílik. A műsorban fellépnek majd sztenderd táncos párok, valamint a Richárddal együtt énekelni tanuló tanszaktársai is, két fiú gitáros és egy zongorista. A fellépő „manökenek” szintén amatőr fiatalok és idősebb hölgyek lesznek. 50 ruha készül el, amelyet majd ötven hölgy mutathat be. Richárd 36-54-es méretig elkészített ruhái nem csak a vékony, hanem a teltkarcsú hölgyeknek is kedvet csinálhat a divatosabb öltözködéshez.
Egy-egy bemutatásra kerülő ruha amellett, hogy elkészítése rengeteg időt vesz igénybe, óriási anyagi befektetéssel jár. Tanulmányai miatt önálló keresettel nem rendelkezik, a szülők pedig már több anyagi áldozatot nem tudnak hozni, ezért Richárd olyan támogatókat keres, akik látnak fantáziát tervei megvalósításában és szívesen mellé állnak, segítik a rendezvény költségeinek finanszírozásában.
Természetesen a rendezvényeken a támogatók molinói kihelyezésre kerülnek, illetve a szórólapokon, plakátokon is feltüntetik a szponzorok nevét, logóját.
Kérjük, támogassa Ön is a rendezvényt, bármely összeget szívesen fogadunk!
Írjon, vagy hívja Horváth Richárd-ot, aki személyesen is felkeresi Önt, hogy bővebb információval szolgáljon a rendezvényről:
hr.divat@gmail.com
Tel.: 06-30/732-9679
Facebook elérhetőség:https://www.facebook.com/HoRicharDIVAT/
Íme Horváth Richárdról egy - a BAON-on megjelent - cikk:
http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/fiatal-fiu-diktalja-a-divatot-707132/
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
