Hírek
2018. Március 12. 18:53, hétfő |
Helyi
Forrás: magyarepitok.hu
Tájpark, lovarda és borkatedrális épül Lakitelken
A Ferroép emellett a helyi kőjurta és kézművesház felújítását, valamint a Kincsem fogadó bővítését is elvégzi.
A TED-en megjelent hirdetmények szerint a Ferroép Zrt. nyert el a Bács-Kiskun megyei Lakitelken a helyi Népfőiskola Alapítvány által kiírt közbeszerzéseket, melyek együttes beszerzési értéke nettó 2,2 milliárd forint. A nyertes cég
- egyrészt felújítási munkákat végez a helyi kőjurtán és kézművesházon;
- valamint újonnan megépíti a Nimród szabadidő és tájparkot, egy borkatedrálist egy lovardát, egy jurtatábort és egy látogatói vizesblokkot.
- A másik közbeszerzés szerint a Ferroép a Kincsem fogadó felújítási és bővítési munkáit is elvégzi, valamint a Rendszerváltó Archívum építési munkáit.
Tavak és zenepavilon tarkítják majd a szabadidőparkot
Az első hirdetményből kiderül, a tájpark 7,5 hektáron kerül kialakításra, sportolásra és szabadidős célra is alkalmas lesz. A szabadidőparkban többek közt footgolf pálya épül, mely egyúttal tanösvényként is szolgálhat. Három tó is létesül, gyalogos hidakkal és ösvényekkel, zenepavilonnal és szélkerékkel.
A borkatedrális a tájpark részeként tájba illő kialakítással kerül megépítésre. Lehetőséget biztosít a programok megtekintésére a kilátó részről, valamint a pince részben a Magyarországra jellemző borok bemutatására és fogyasztására. A lovarda környezetbarát természetes anyagokból épülő istállóval, lovaspályával, öltözővel és külső lelátóval jön létre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
