Hírek
2018. Szeptember 22. 15:12, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
Színes programokkal várták a fiatalokat az Autómentes Napon
Kiskunfélegyháza is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét programsorozatához, melynek legfőbb célja, hogy felhívja a városlakók figyelmét a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi problémákra.
A KÉSZ Aréna Városi Sportcsarnok parkolójában megrendezett programon több mint kétezer gyermek vett részt.
A Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolát képviselő diákok csoportja már kora reggel kerékpártúrára indult Tőserdőbe, városunk többi diákja pedig a sportcsarnoknál gyűlt össze a jeles eseményen, ahol Csányi József polgármester köszöntötte őket.
A délelőtt folyamán a Süveges Autósiskolának köszönhetően a fiatalok kipróbálhatták a motor szimulátort, egy teszt kitöltésével kipróbálhatták KRESZ-tudásukat, de volt kerékpáros ügyességi verseny is. A Félegyházi Lovasklub Sportegyesület és a Zöldmező Lovassport Egyesület pedig lovaskocsikázásra vitte a vállalkozó kedvűeket. A Nor-Bike Kerékpárbolt is kitelepült a helyszínre, és ingyenes kerékpárszervizzel várta az érdeklődőket. A legkisebbek az ugrálóvár és a pedálos gokart kipróbálása mellett a Mercedes-Benz Maufacturing Hungary Kft. által rendezett Mobilekids roadshown ismerkedhettek meg a közlekedési szabályokkal és a legügyesebbek „jogosítványt” is szerezhettek (természetesen csak jelképesen). Mindezeken felül az IZS-TEAM Sárói-Szabó István és Meszes Ferenc oldalkocsis , Simon Hajnalka pedig a Jumping Fitness bemutatót tartott.
Délután egy haleszi kerékpártúrára invitálták a fiatalokat. A vállalkozó kedvű bringásokat Illés Gyula királyi szakács látta vendégül pásztortarhonyával.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.












