Városlista
2025. május 31, szombat - Angéla

Hírek

2020. November 23. 10:11, hétfő | Helyi
Forrás: Csányi József polgármester

Szerdától indul a félegyházi Covid szűrőhely

A szűrőhely létrehozásával azoknak a helybélieknek szeretnénk segíteni, akiknek államilag elismert, gyors COVID-teszt eredményre van szüksége.

E célra szerdától, azaz november 25-étől egy szűrőbusz áll rendelkezésre a sportcsarnok főbejáratánál. Ezúton is köszönöm a Szalai Busz Kft. segítségét, amiért e célra egy buszt átalakítottak és térítésmentesen a rendelkezésünkre bocsátottak.

A szűréseket dr. Patkós Róbert, az Egészségközpont orvos-igazgatója végzi előzetes telefonos időpont-egyeztetés után. Időpontot kérni a 06-76/784-834-es telefonszámon lehet hétfőn, szerdán és pénteken 8 és 12, kedden és csütörtökön 13 és 17 óra között.

Az itt levett mintákat akkreditált laboratóriumban elemzik, az Állami Népegészségügyi Központ által elfogadott eredményt pedig (amit szükség szerint angol, vagy német nyelven is elkészítenek) 48 órán belül garantálják, de a gyakorlat szerint azt már a mintavételt követő napon megkapják az ügyfelek.

A PCR tesztelés ára gazdasági társaságoknak az államilag kötelező hatósági ár, ami 19.500 Ft, míg magánszemélyeknek bekerülési költségen végzi el a doktor úr, ami 17.000 Ft.

Kérem osszák meg ezt a bejegyzést, hogy minél többekhez eljuthasson!

Óvjuk meg közösségünket, vigyázzunk egymásra, cselekedjünk felelősségteljesen!

Tisztelettel:
Csányi József
polgármester

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 30. 07:44, péntek | Helyi

Mézédes reggel a Fogyatékkal Élők Nappali Intézményében

Május 28-án Kis Miklós méhész érdekes előadással és finom mézkóstolóval lepte meg a Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének ellátottjait.

2025. Május 29. 16:47, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják

2025. Május 29. 16:20, csütörtök | Helyi

Mozdony került a Kecskeméti Kisvasútra

Újabb hatalmas mérföldkő a kisvasút újraindításának folyamatában

2025. Május 29. 16:16, csütörtök | Helyi

III. Tekergő-Feszt Kiskunfélegyházán

Felvonulás, különleges bringákból érdekes kiállítás, látványos bemutatók, koncertek várnak minden kedves érdeklődőt június 30-31-én a III. Tekergő Fesztiválon.