Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2014. Augusztus 13. 05:00, szerda | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Szeptembertől ismét nő a pedagógusok fizetése

Szeptembertől ismét nő a pedagógusok fizetése

A több lépcsős béremelés egy éve kezdődött, és egészen 2017-ig tart, minden évben iskolakezdéskor. A teljes fizetésemelés hatvan százalékát kapták meg tavaly a tanárok, a maradék negyven százalékot osztották el négy évre. A kormány álláspontja szerint több mint tíz éves adósságot pótol ezzel az ország, ráadásul az intézkedés még vonzóbbá teheti a tanári pályát a fiatalok számára - írja a hirado.hu.

A pedagógusok fizetése 2013 óta több lépcsőben, folyamatosan emelkedik. A teljes béremelés hatvan százalékát már tavaly szeptemberben megkapták a tanárok; a maradék negyven százalékot pedig elosztották négy évre. A 2014 és 2017 közötti időszakban minden szeptemberben – így idén is – emelkedik a pedagógusok fizetése.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára emlékeztetett, hogy idén ráadásul kétszer is emelkedik a pedagógusok fizetése. Januárban a minimálbér emelésével arányosan növelték a juttatásokat, most pedig a menetrend szerinti, szeptemberi béremelés történik meg.

Nagy adóssága volt Magyarországnak, hogy 2002 óta nem volt a pedagógus szakmában béremelés. 'Mi tavaly szeptember elsején, idén január elsején, szeptember elsején és mostantól kezdve 2017-ig folyamatosan minden évben emeljük a pedagógusok fizetését, ezáltal téve kiszámíthatóvá és vonzóvá a pedagóguspályát mindenki számára' – hangsúlyozta Rétvári Bence.

Az életpályamodell legfőbb célja, hogy a nagyobb szakmai múlttal és magasabb iskolai végzettséggel rendelkező tanárok magasabb fizetést kapjanak, és hogy a kezdő pedagógusok számára is vonzó legyen a tanári pálya.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

A Fidesz és a KDNP összes vezető politikusa az országot járja majd a következő hetekben

Megkezdjük a valaha volt legnagyobb, legerősebb európai parlamenti kampány második szakaszát, a Fidesz és a KDNP összes vezető politikusa az országot járja majd a következő hetekben