Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2018. Február 02. 12:23, péntek | Helyi
Forrás: Adrienn

Szavakkal ugyanúgy lehet bántani, mint fizikálisan

Szavakkal ugyanúgy lehet bántani, mint fizikálisan

Ezt az állítást próbálja szemléltetni a Weapon of Coice című szemléletformáló vándorkiállítás, mely a napokban nyílt a Móra Ferenc Gimnáziumban.

Magyarra fordítva: A te fegyvered a döntésed! című kiállítást a verbális agresszióról a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház munkatársai a megye több településének középiskoláiban bemutatták már. Hozzánk január 31-én érkezett a Móra Ferenc Gimnáziumba.

- Magához a kiállításhoz kapcsolódik egy előadás és egy drámapedagógiai foglalkozás is. Mindezzel együttesen az a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a fiatalok körében elharapózott verbális agresszióra, mely az internetes felületekre is kiterjed. Magával a kiállítási anyaggal azt szeretnénk érzékeltetni, hogy szavakkal ugyanúgy lehet bántani mint fizikálisan. Ezek a sérülések pedig ugyanolyan maradandóak, mint egy fizikai sérülés.

Az önismereti kérdőíven a gyerekek saját maguknak felmérhetik azt, hogy mi a saját hozzáállásuk ehhez a témához. Ha őszintén válaszolnak a kérdésekre, akkor megtudhatják, hogy ők milyen típusú csoportba tartoznak: problémamegoldó – konfliktuskerülő – bántalmazó – elszenvedő. Ezt az önképet kiegészítve az előadással és a kiállítási anyaggal óriási szemléletformáló hatással lehet a fiatalokra – nyilatkozta lapunknak Nagy Renáta a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes ház irodavezetője a kiállítás kapcsán.

Azt is megtudhattuk, hogy ez a program idén indult és Kiskunfélegyháza a második helyszín. A kiállítás anyagát egy amerikai fotográfustól kérték. A képeken fiatalok láthatók, akiknek az arcán vagy különböző testrészeiken olyan sérülés van lesminkelve, mintha fizikailag bántalmazták volna, erre a sérülésre pedig oda van írva egy szó (kövér csúnya, hülye stb.) A fotógráfus így próbálja érzékeltetni azt, hogy a szavakkal is mély sérüléseket lehet okozni.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.

2024. Április 19. 13:59, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.