Városlista
2022. január 19, szerda - Sára

Hírek

2017. Április 12. 13:05, szerda | Helyi
Forrás: Adrienn

Sokan foglalták versbe, prózába a boldogtalanság és a magány érzését

Sokan foglalták versbe, prózába a boldogtalanság és a magány érzését

Április 11-én a Petőfi Sándor Városi Könyvtár dísztermében a Kiskunfélegyházi Irodalmi Alapítvány magyar költészet napi ünnepi műsorán kerültek átadásra a vers- és prózaíró verseny díjai.

Költészet-napi megemlékező ünnep és az irodalmi elején Kapus Krisztián önkormányzati képviselő, a Kiskunfélegyházi Irodalmi Alapítvány egyik alapító tagja szólt a megjelentekhez.

József Attila Ars poetica című versének első sorával emlékezett meg arról, hogy a Magyar Költészet Napját éppen negyvenhárom éve, 1964 óta ünnepeljük, mely nap egyben a huszadik századi posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költőnek, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakjának a születésnapja is egyben.

Noha nem jelöli a naptár piros betűvel ezt az ünnepet, mégis akik szeretik a költészetet, azok ünneplőbe öltöztetik lelküket ezen a napon. Talán újra elolvassuk a kedvenc verseinket, vagy meghallgatjuk hogyan szavalják el József Attila Ódáját, esetleg szép ruhát öltünk és szabadidőnket egy kulturális rendezvényre szánjuk. Ünnepelünk – mindenki a maga módján és persze József Attila mellett megemlékezünk a többi nagy magyar költőről is.

A költészet ma is szükséges a mindennapokhoz. A vers nem ábrándos tekintetű, galamblelkű emberek bágyadt sóhaja, ahogyan azt sokan gondolják, hanem annál sokkal több, sokkal értékesebb. A vers képes meggyőzni minket, vagy vitatkozni az eszméinkkel, lángra tud gyújtani szerelmes szíveket, de akár forradalmat is indíthat. A költészet nyújthat vigaszt, megnyugvást, adhat magyarázatot a világ dolgaira és útmutatást, mely irányba kell elindulnunk. De mindemellett kapocs is, mely összeköt minket. Közös értékrend, mely akár egyesíthet egy nemzetet.

Kapus Krisztián a kuratórium alapító tagjának beszédét követően Mindák József a Kiskunfélegyházi Irodalmi Alapítvány elnöke, a Constantinum Intézmény igazgatója szólt a megjelentekhez. Köszöntő gondolataiban elmondta azt is, hogy városunkban a magyar költészet napjának ünnepe egyúttal az évről-évre kiírásra kerülő vers- és prózaíró verseny díjkiosztó gálája is. Kiskunfélegyháza és kistérségének lakói, valamint Bács-Kiskun megye alkotókedvű „tollnokai” idén is eddig még nem publikált művekkel pályázhattak mind próza-, mind pedig vers kategóriában.

- Nagyon sok szép pályamű érkezett mindkét kategóriában. Összességében elmondható, hogy az emlékek, a boldogtalanság, magány témája volt túlsúlyban. Az alkotni vágyók ezeket az érzéseket, életszemléleteket fejezték ki írásban – mondta a kuratórium elnöke a beérkezett művekről.

Négy helyezettet díjaztak, de a 3. és 4. helyezettek holtversenyben nyertek, így hat díjat osztottak ki. Ebben az évben lehetőség nyílt arra is, hogy a Kiegyezés évéhez csatlakozva „Békés boldog idő” elnevezéssel különdíjat is kiosszanak az elért helyezéseken és ifjúsági különdíjon kívül.

Az alábbi eredmények születtek:

A „Boldog békeidők” jeligével érkező pályázók közül Mészáros Lili és Hojsza Viktória kapott különdíjat. Ifjúsági különdíjat Pál Hajnalka kapott.

  • 1. helyezést ért el: Manda Margit
  • 2. helyezést ért el: Gulyásné Fazekas Mária
  • 3. helyezést ért el: Csorba Tibor megosztva Bálint Dorinával
  • 4. helyezést ért el: Győri Emese megosztva Horváth Istvánnal

A költészet napi műsort és a díjkiosztó ünnepséget a Széljáró Balladás fülbemászó dalaival színesítette.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2022. Január 18. 14:15, kedd | Helyi

A költési időszak kezdete előtt elvégzendő munkákra hívja fel a figyelmet az MME

A tapasztalatok alapján három olyan gyakori tevékenység van, amely az ország lakosságát és az önkormányzatokat leginkább érinti.

2022. Január 18. 13:27, kedd | Helyi

Időseknek szóló nemzeti táplálkozási ajánlást tett közzé az OGYÉI

Új, kifejezetten a 60 év feletti korosztálynak szóló, nemzeti táplálkozási ajánlást tett közzé az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézménye, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.

2022. Január 18. 12:59, kedd | Helyi

Ismét lehet pályázni óvoda- és iskolakertek kialakítására

Megjelent az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló Országos Iskolakert-fejlesztési Program IV. ütemének pályázati felhívása, melyre óvodák, általános- és középiskolák jelentkezését várják 2022. január 30-ig.

2022. Január 18. 11:31, kedd | Helyi

Tovább hűl az idő

A hét második felében az éjszakák egyre hűvösebbek lesznek, csütörtökön az eső mellett hó is hullhat.