Hírek
2016. Május 28. 11:12, szombat |
Helyi
Forrás: police.hu
Segítségnyújtás nélkül elhajtott
A rendőrök beazonosították és gyanúsítottként hallgatták ki a sofőrt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást indított segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. május 23-án 17 óra 5 perckor az 5302-es számú úton - Jakabszállás felől Fülöpjakab irányába - egy Ford Escort típusú személygépkocsi közlekedett, amikor haladása során a 25.270-es méterszelvénynél egy vele azonos irányba közlekedő motorkerékpár előzésébe kezdett. A gépkocsi ismeretlen vezetője a manőver során nem bizonyosodott meg arról, hogy a megelőzött motorkerékpár elé annak zavarása nélkül vissza tud térni. Az előzést követően a két jármű összeütközött. A balesetben a motorkerékpár vezetője és utasa az elsődleges orvosi szakvélemény alapján nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A Ford Escort vezetője a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A kecskeméti egyenruhások a nyomozás során két napon belül beazonosították a személygépkocsi 25 éves helvéciai vezetőjét. B. Csabát a rendőrök - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
