Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2018. November 15. 20:01, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

Sarkalatos kérdésekre kaptak választ a selymesiek

Sarkalatos kérdésekre kaptak választ a selymesiek

Lakossági fórumot tartott a 10. számú választókerület önkormányzati képviselője Ván Jenő november 13-án Selymesben, a közösségi házban.

A fórumon megjelentek elsősorban a dűlőutak karbantartási munkálatairól, a közvilágítás fejlesztésének lehetőségeiről, illetve a fúrt kutakkal kapcsolatos törvénykezési anomáliákról érdeklődtek.

A képviselő elsőként az elmúlt év eredményeiről számolt be, majd az elkövetkező idők terveit vázolta fel.

- 70 éves igényt sikerült megvalósítani azzal, hogy a dél-nyugati elkerülő útig megépült a Csólyosi út. Ennek nagyon sokan örülnek, mert a körzet lakói most már gyorsan és biztonságosan jutnak el a déli elkerülő útig, illetve a város központjáig. A fejlődés természetesen ebben a körzetben sem áll meg. Mindig is égető, újra és újra felmerülő probléma a kátyúsodás, melyet nagyon nehéz megoldani, hiszen az esős időszakban a gépkocsik, a munkagépek hamar tönkreteszik a földutakat. Ezért új technológiát dolgoztak ki a probléma orvoslására. Ezután a por és sármentesítés során tégla és betontörmelékkel teszik egyenletessé az utakat, majd kohósalakkal fedik le, amit lehengerelik. Ezt a módszert Felsőgalamboson egy rövid szakaszon már kipróbálták, és bevált, mert öt év után kellett újra kisebb javításokat végezni. Noha ez több költséggel jár, mint a korábbi munkálatok, de hosszú távon megtérülnek az anyagiak– vázolta fel a terveket Ván Jenő.

Beszámolójában arról is szólt, hogy szándékoznak egy játszóteret is megépíteni a városrészben, de ennek a megvalósítása sajnos elég hosszadalmas. Engedélyeztetni kell és megfelelő telket is kell hozzá vásárolni. Mindezeken túl a felmerülő költségek is igen magasak, mintegy 16-20 millió forintot igényelne a jelenlegi számítások szerint.

A képviselő a közvilágítás fejlesztéséről is beszélt. A városrészben tavaly év végéig 5 lámpát, idén pedig 3 világítótestet tudtak kihelyezni, de az igényeknek megfelelően folytatódnak a munkálatok.

Arról is beszámolt a képviselő, hogy a körzetben 12-en kérték az elmúlt időszakban a gázbekötést. Ván Jenő biztosította az önkormányzat munkatársainak segítségét az igénylőknek de arra kért mindenkit, hogy fogjanak össze és közösen igényeljék a szolgáltatást, mert akkor csökkenthetik a költségeiket is.

Végezetül a képviselő köszöntet mondott mindenkinek, aki a közösségi rendezvények megvalósításában segítő kezet nyújtott, külön kiemelve a Selymesért Egyesületet, hiszen nélkülük a közösségi házban rendezett összejövetelek nem jöhettek volna létre.

A beszámolót követően Csányi József polgármester szólt az egész várost érintő közügyekről, így az egészségügyről, az iskolai és óvodai ellátásról, valamint az elkövetkező időszak fejlesztéseiről.

A fórum hátralévő részében a megjelentek feltehették kérdéseiket, melyekre a képviselő és a város vezető tisztségviselői válaszolták meg a felmerülő kérdéseket.

Címkék: Ván Jenő

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 10:25, szerda | Helyi

Oldott hangulatban, lelkesen

A Batthyany Lajos Általános Iskolában április végén rendezték meg a nyolcadik iskola-előkészítő foglalkozást a nagycsoportos óvodások számára.

2024. Május 08. 10:22, szerda | Helyi

Nemzetközi gitárfesztivál

Lengyel Réka a Bécsi Nemzetközi Gitárfesztiválon szerepelt.

2024. Május 07. 10:00, kedd | Helyi

Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi

Matematikával folytatódott kedd reggel 9 órától az írásbeli érettségi.

2024. Május 07. 09:50, kedd | Helyi

A sok cukor és koffein a vizsgázók ellensége

A sok kávé és energiaital, illetve a cukros ételek és italok inkább rontják a vizsgára készülők teljesítményét.