Hírek
2018. November 30. 13:11, péntek |
Helyi
Forrás: BAON
Rangos díjat kapott Alácsné dr. Dósay Rita
Több évtizedes munkája elismeréseként a közjegyzőknek járó egyik legmagasabb szakmai elismerésben részesült Alácsné dr. Dósay Rita.
A köztiszteletben álló kiskunfélegyházi közjegyző a 30. Közép-Európai Közjegyzői Kollokvium keretében megrendezett ünnepi gálán vehette át a Makró Sándor-díjat Szegeden.
Alácsné dr. Dósay Rita 1978-ban szerzett jogi diplomát Szegeden, a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, szakvizsgát 1980-ban tett. Kecskeméten, majd Kiskunfélegyházán eltöltött 12 év állami közjegyzői gyakorlatot követően az igazságügyi miniszter 1992. január elsejével nevezte ki Kiskunfélegyháza első székhelyére közjegyzőjévé, ahol a mai napig is dolgozik. Év végén azonban nyugállományba vonul.
A karban kezdettől fogva ellátta a fegyelmi bírói tisztséget, előbb a megyei bíróság mellett, majd 2002-től kezdve a Legfelsőbb Bíróság, illetve a ma már Kúria mellett működő Közjegyzői Fegyelmi Bíróság tagjaként. A díjátadón a következőképpen méltatták:
„Személyében olyan kollégát tisztelhetünk, aki visszhangoktól mentesen mindig jól tette a dolgát, mindenkihez kedves és készséges a mai napig. Munkáját jellemzi, hogy a folyamatos jogszabályváltozások, a digitalizáció megjelenése és a kar tevékenységi körének bővülésével járó, egyre növekvő munkateher ellenére soha nem érkezett ellene panasz a kamarához és az irodájában lefolytatott irodavizsgálatok minden alkalommal hasonló eredménnyel zárultak. Egy idézet a legutóbbi irodavizsgálati jegyzőkönyvből: a vizsgált közjegyző az átlagnál magasabb szakmai szinten vezeti irodáját, az ellenőrzés javítandó hibát nem tárt fel”.
Markó Sándorról nevezték el a díjat
Markó Sándor rozsnyói királyi közjegyző volt a Kassai Királyi Közjegyzői Kamara alapító tagja, és titkára. Jogi szakíróként cikkei jelentek meg a közjegyzői munka gyakorlati kérdéseiről a Jogtudományi Közlönyben. Megírta az evangélikus egyház alkotmányát Egyházi törvénykezés címmel, valamint a Kassai Királyi Közjegyzői Kamara 25 éves történetét. A királyi közjegyzőség mozgalmaiban tevékeny részt vállalt. A közjegyzői pályán szerzett érdemeiért a király királyi tanácsosi címet adományozott részére.
(Forrás: BAON)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 19. 10:58, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
Pünkösdvasárnap, a Szentlélek kiáradásának főünnepe – 2024. május 19.
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)