Hírek
2020. November 03. 12:53, kedd |
Helyi
Forrás: bacskiskun.hu
Megyei érték lett a csólyospálosi Földtani Feltárás
A Földtani Feltárás egyike a Duna-Tisza köze DK-i részén korábban létrejött kővágó helyeknek, ahol a kőfejtés révén szelvényben is jól tanulmányozható a réti mészkő és dolomitiszap.
A falu melletti feltárás egy felhagyott bánya, melynek anyagát – kb. fél méter vastag fedőréteg elhordása után – kézi szerszámokkal fejtették ki. A kőzet bányászata az 1970-es években szűnt meg.
Az 1978-ban fokozottan védetté nyilvánított ''kővágó helyet'' a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Csólyospálos Község Önkormányzatával és a Szegedi Tudományegyetem Földtani és Őslénytani Tanszékének együttműködésével felújította, majd 2008. októberétől földtani bemutatóhelyként látogathatóvá tette.
A földtani feltárásnál fejtett kemény mészkövet tanyasi és falusi házak, gazdasági épületek alapozásához használták fel.
A feltárás megközelítését túraútvonal segíti. A Varangykő Túraútvonal bebarangolása során hiteles képet kaphatunk a réti mészkő (darázskő) természeti és néprajzi örökségéről. A túrázni vágyókat az útvonal mentén elhelyezett információs tábla segíti a tájékozódásban. Aki ellátogat ide, nemcsak egy geológia időutazásnak lehet tanúja, hanem megfigyelheti az egykori szikes tó még napjainkig is fennmaradt színes élővilágát, egy elfelejtett mesterség és népi építészet egy-egy gazdag szeletét.
Forrás: KVT média
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
2026. Január 26. 13:59, hétfő | Helyi
Visszatekintés a Koppány Íjászok 2025-ös esztendejére
A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület 2009 óta működik. Rendezvényszervező, közösségépítő, hagyományőrző és íjász sporttevékenységet folytat.
2026. Január 23. 11:20, péntek | Helyi
Közös imádság városunkért az Ótemplomban
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez közeledve 2026. február 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor szentmisét mutatnak be Kiskunfélegyháza városáért az Ótemplomban.
