Hírek
2018. Május 15. 16:39, kedd |
Helyi
Forrás: -Szerk.-
Nyílt napot tart városunk mentőállomása
Minden év májusában nyílt nap keretében betekintést nyerhetnek az érdeklődők a félegyházi mentőállomáson dolgozók életébe.
Három éve pedig már lehetőség nyílt arra is, hogy véradással egészítsék ki a programok sorát.
A május 19-én (szombaton) megrendezésre kerülő nyílt napon 10-től 14 óráig várja a látogatókat a kiskunfélegyházi mentőállomás. A helyszínen lehetőség nyílik a legújabb esetkocsi összes felszerelésének a megtekintésére. Az érdeklődők megismerkedhetnek a lélegeztető géppel, az EKG defibrillátorral, illetve rövid bemutatót is láthatnak a Lucas újraélesztési mellkas kompressziós rendszer használatáról – tájékoztatta lapunkat Papp György a félegyházi mentőállomás vezetője.
Akiknek pedig a nyílt nap hatására kedve támad csatlakozni a mentőszolgálat tagjaihoz, azoknak különböző tájékoztató anyaggal is tudnak szolgálni.
Az rendezvényen egyúttal megemlékeznek az idén 70 éves Országos Mentőszolgálatról is.
(Képünk: illusztráció)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
