Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2016. Szeptember 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Forrás: Adrienn

Néptáncosok sora kígyózott a platán fák árnyékában

Néptáncosok sora kígyózott a platán fák árnyékában

Immáron harmadik alkalommal szolgált színhelyéül városunk a Kunsági Néptánc Találkozónak, mely idén is a Libafesztivál keretei között került megrendezésre szeptember 10-én.

A vasútállomástól kígyózó felvonulókat a Félegyházi Fúvószenekar kísérte a városházáig, ahol is Kovács Magdaléna, a törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület elnöke köszöntötte a népes számban megjelent közönséget. Köszönetét fejezte ki a szívet melengető fogadtatásért és elmondta, hogy milyen nagy megtiszteltetés számára, hogy egyesületük képviselheti ezen a rendezvényen Szerbiát.

A megnyitót követően kilenc néptánc csoport lépett színpadra. A Padkaporos Táncegyüttes leánykara, a kunszállási Csűrcsavaró Néptáncegyüttes, a Petőfiszállási Néptáncegyüttes, a szegedi Délikert Möndörgő Néptáncegyüttes, a Lakiteleki Ifjúsági Néptáncegyüttes, a törökkanizsai Tiszafa Néptáncegyüttes, a kecskeméti Kunság Táncegyüttes, a csongrádi Alföld Néptáncegyüttes és a Padkaporos Táncegyüttes ifjúsági csoportjának előadása egyaránt mindenkit lenyűgözött.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi

Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.