Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2012. November 24. 08:10, szombat | Belföld
Forrás: mno.hu

Nem tiltanák az internetes kampányt

Nem tiltanák az internetes kampányt

Megerősítette a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Magyar Nemzet információját, miszerint mégsem zárják ki az internetes kampány lehetőségét az új választási eljárási törvényben.

Rogán Antal a lap azt is elmondta, várhatóan a nyomtatott sajtóra tervezett szabályok lesznek érvényesek az internetes hírportálokon megjelenő politikai hirdetések esetében is.

A választási eljárási törvényjavaslat múlt héten elfogadott módosító indítványai szerint az újságoknak előre kell jelezniük a szándékukat a reklámok megjelentetésére, s előre el kell juttatniuk az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a minden politikai szereplőre egységesen vonatkozó hirdetési árjegyzéküket. A szavazás után pedig 15 napon belül részletesen el kell számolniuk a megrendelésekkel és megjelenésekkel az ÁSZ-nak. Mint azt Rogán Antal pénteken a Magyar Nemzetnek elmondta, várhatóan ezek, a nyomtatott sajtóra tervezett szabályok lesznek érvényesek az internetes hírportálokon folytatott kampány esetében is.

A kormánypártok eredetileg azt tervezték, hogy az 50 napos kampányidőszakban a pártok a plakátokon és a szórólapokon kívül csak a nyomtatott sajtóban – az országos napi- és hetilapokban, időszaki kiadványokban és folyóiratokban –, a közszolgálati médiában, s a közösségi médiaszolgáltatóknál hirdethetnek. Vagyis a körzeti és helyi, valamint a kereskedelmi médiaszolgáltatók mellett az internetes hírportálokon is tiltották volna a politikai reklámot a kampányidőszakban. Az Országgyűlés várhatóan hétfőn szavaz az új választási eljárási törvényjavaslatról, utóbbi korlátozás ez előtt kerülhet ki a javaslatból.

Fel kell iratkozni a részvételhez

Ismert, Orbán Viktor július 27-én jelentette be, hogy bevezetik az előzetes választási feliratkozást az országgyűlési választásoknál. Magyarországon eddig az állam választói névjegyzéket állított össze, és saját adatbázisából indult ki, ezt most megfordítják, így aki a választásokon részt akar venni, annak fel kell iratkoznia, és ha ezt megteszi, akkor a jelöltállítás első pillatanától kezdve minden információt, ajánlástevési lehetőséget megkap. A parlament az alaptörvény módosításával szeptember 29-én kötötte előzetes regisztrációhoz a választójog gyakorlását. A 2014-es választásra jövő szeptember 1-jén indul majd az önkéntes feliratkozás.

További részletek a Magyar Nemzet szombati számában.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Az Európai Unió (EU) bővítésének felgyorsítását nevezte a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb céljának a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfő este.