Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2016. November 10. 10:06, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

Nem pusztán hivatásból segítenek

Nem pusztán hivatásból segítenek

Városunk Önkormányzata ünnepséget rendez a Szociális Munka Napja alkalmából ma (november 10-én) 14 órai kezdettel a művelődési központ dísztermében.

A szociális munkás dolga jóval több, mint munka. Tevékenységük közben belepillanthatnak a családok életébe, egyén problémákkal szembesülnek és közben olyan tapasztalatokat szereznek, mellyel az azonnali segítségnyújtáson túl válságmegoldást tudnak kínálni a mindennapi élet küzdelmeihez.

A szociális munka egyidős az emberiséggel, mert minden közösség gondoskodik a tagjairól. Amellett, hogy segíti a nagyobb társadalmi jólét elérését és igyekszik kedvezőbb társadalmi feltételeket teremteni, kiáll az elesettek és bajbajutottak mellett, hogy ők is teljes értékű életet élhessenek. Minden év november 12-én azoknak mondunk köszönetet, akik felelősségteljesen, áldozatkészen és nagy szakmai alázattal végzik munkájukat.

Az idei év jutalmai és dicséretei Csányi József polgármester köszöntője után kerülnek átadásra. Ezt követően ünnepi műsorral kedveskednek a megjelenteknek.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi

Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál

2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi

Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán

A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.

2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.