Mi a megoldás a jólétből kirekesztettek problémájára? – tette fel a kérdést Piketty nyomán Pogátsa Zoltán, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense a közjó és összefogás jegyében rendezett, a Bank Gutmann védnöksége alatt létrejött Gutmann Fórumon.

„Dolgozhatsz keményen. Tíz év robotolás. Szép kilátás!… De létezik másik út: vegyél feleségül gazdag nőt."
Vázolja e két lehetőséget az ifjú Rastignacnak az egykor a valóságban is Párizs-szerte ismert, szélhámosból rendőrkapitánnyá előlépett Vautrin a Goriot apó című regényben. Visszatért a Rastignacdilemma! Kemény munkával pénzt keresni vagy az öröklött vagyonban dúskálni: úgy tűnik, az emberiség egyik örök érvényű ellentmondása ez, nemcsak Balzac, hanem a francia közgazdász, Thomas Piketty szerint is. De nem minden nő vagy férfi születik gazdagnak, s persze az is csúf előítélet, hogy a gyengébbik nem tagjai csak bankár férjet szeretnének.

Észak-Nyugat-Európa országaiban a munkaerőpiacon szinte mindenhol az óriási tagsággal rendelkező, 80 százalék feletti kollektív szerződéses lefedettségű szakszervezetek és a cégek béralkuiban határozódik meg a bér. És sehol nem olyan nyers piaci módon, mint a kelet-európai vadkapitalizmus országaiban.

Mi a megoldás a jólétből kirekesztettek problémájára? – tette fel a kérdést Piketty nyomán Pogátsa Zoltán, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense a közjó és összefogás jegyében rendezett, a Bank Gutmann védnöksége alatt létrejött Gutmann Fórumon.

A közgazdász elgondolkodtató adatokat ismertetett: az Oxfam nemzetközi segélyszervezet jelentése szerint a világ legmódosabb 80 embere jelenleg akkora vagyonnal rendelkezik, mint a föld lakossága szegényebbik fele – 3,5 milliárd ember – együttvéve.

A közgazdász szerint az egyik alapvető probléma, hogy a tehetősek a tőke nagy részét nem ott fektetik be, ahol az keletkezik, hanem offshore-ba viszik adózatlanul. Márpedig a gazdagok megadóztatása nélkül esély sincs a szegények mobilitásának megteremtésére, arra, hogy értelmes munkát végezve bekapcsolódjanak a gazdaság vérkeringésébe, hogy egykor ők is a középosztályhoz tartozó adózókká váljanak. Nem igaz már az az 1950–60-as években fénykorát élő jóléti társadalommal kapcsolatban gyakran idézett, J. F. Kennedynek tulajdonított mondás: „A dagály minden csónakot felemel.”

A helyzet Magyarországon is hasonló. Négymillió szegény országává váltunk annak ellenére, hogy Pogátsa Zoltán szerint egy ilyen gazdasági mutatókkal rendelkező országban ma egyetlen embernek sem lenne szabad az utcán megfagynia.

Meghökkentő tény, hogy a foglalkoztatottak közül több mint egymillió ember a létminimumnál, havi 87 510 Ft-nál kevesebbet visz haza, munkából. Közülük több százezren az állam alkalmazottai. Maga az állam nem képes annyit fizetni, hogy munkából meg tudjanak élni az alkalmazottai?

A fizikai nélkülözéshez vezető fizetések nemcsak erre a szektorra jellemzőek. Miért alacsonyak a béreink? A válasz Pogátsa szerint a szakszervezetek és az ezzel összefüggő szolidarisztikus béralku hiányában keresendő. Ez a hatékonyság és a béralku dilemmája. A rendszerváltás utáni kelet-európai kapitalizmusokból kimaradt egy olyan lényegi elem, amely

Észak-Nyugat-Európában az ottani társadalmi berendezkedés központi része: az érdemi szakszervezetek. A kollektív megállapodásokon alapuló béralku hatására lesznek magasabbak a fizetések, a bérek közötti különbségek pedig kisebbek, mint a szabad munkapiacon. Ott, ahol van szolidarisztikus bérmegállapodás, termelékenységtől függetlenül is magasabb jövedelemre számíthatnak a munkavállalók.

De amíg ez nem így működik, továbbra is csak a gazdag, csúnya lány vagy fiú kényszer diktálta elfogadása jelenti a kitörés egyetlen útját a robotos szegénységből.

Apályban pedig csak roncs és szemét marad.