Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2017. Május 01. 14:00, hétfő | Helyi
Forrás: BAON

Négy gól, két piros Kunszálláson

Négy gól, két piros Kunszálláson

Kiesési rangadót rendeztek Kunszálláson, a sereghajtó hazaiak fogadták a tizenharmadik helyezett Kecelt. Mindkét csapatnak úgy kellett a pont, mint egy falat kenyér.

Nem sokkal a kezdés után beköszöntek a hazaiak. A 9. percben Kürtösi adott be a bal oldalról, az oldalvonal közeléből egy szabadrúgást, a labdát Kádár Tamás fejelte a kapu bal oldalába. 1–0. Négy percre rá majdnem lemásolták az első gólt, azzal a különbséggel, hogy a beadott labdába a vendégek kapusa, Eifert beleütött ugyan, ám Kádár utána a kapus fölött a hálóba bólintott. 2–0. Ezt követően meddő mezőnyfölénybe került a Kecel. A játék kezdett egyre keményebbé válni, időnként egészen komoly adok kapok alakult ki. A 28. percben egy szögletet követően egy vitás esett miatt öt percig állt a játék. Addig-addig ment a keménykedés, mígnem Molnár a 40. percben a második sárgáját követően indulhatott is zuhanyozni. Még elkeseredettebb rohamozásba kezdett az emberelőnybe került Kecel, ám igazi helyzetet kidolgozniuk nem sikerült.

Az 53. percben sikerült a szépítés. Nagy Gábor tört be jobbról a hazai tizenhatosra, és 15 méterről laposan a jobb alsó sarokba lőtt. 2–1. Joggal reménykedtek a vendégszurkolók, hogy küszöbön az egyenlítés, sőt, talán a fordítás, csakhogy hiába volt fölényben a Kecel, a 16-os előtt rendre elfogyott a tudomány, a hazaiak pedig előnyük birtokában igyekeztek tördelni a játékot. Amikor már majd felbillent a pálya, a hazai kontrák egyikén Kulcsár Gábor egy védőt kicselezett, majd a 16-osról a jobb alsó sarokba lőtt, 3–1. Ezután mentek még gépiesen a keceliek, de helyzetet kidolgozni továbbra sem sikerült, ehelyett ők is megfogyatkoztak, a játékvezető Sendulát állította ki a 84. percben. Megérdemelten győzött a harcos hazai csapat.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 12. 19:07, vasárnap | Helyi

Egyházközségi majálisnak adott otthont a Parkerdő

Mint minden évben, idén is megrendezte majálisát az Ótemplom és a Szent István templom közössége május 11-én (szombaton).

2024. Május 12. 09:49, vasárnap | Helyi

Hírek az Ótemplomból

2024. május 12. – Urunk mennybemenetele főünnep

2024. Május 12. 09:47, vasárnap | Helyi

Hírek a Szent István templomból

2024. május 12. - URUNK MENNYBEMENETELE

2024. Május 10. 16:56, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.