Hírek
2012. Május 02. 07:13, szerda |
Belföld
Forrás: mno / MTI
Munkahelyi képzések támogatására pályázhatnak

Munkahelyi képzések támogatására pályázhatnak május 1-jétől a mikro-, kis-, közepes és nagyvállalkozások.
Az Új Széchenyi-terv (ÚSZT) honlapján megtalálható kiírások szerint a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében megvalósuló pályázatokra 21 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből az összegből munkahelyi képzések támogathatók, és ezúttal nemcsak a konvergenciarégiókban, hanem a Közép-magyarországi régióban működő cégek is pályázhatnak.
A pályázat alapvető célja, hogy a vállalkozások saját forrásaikat kiegészítve minél több munkavállalójuk képzésbe történő bekapcsolódását tudják biztosítani, és hogy a képzést is tekintsék saját vállalkozásukba történő befektetésnek.
A mikro- és kisvállalkozások maximum 10 millió forintig, a középvállalkozások 1-50 millió forint közötti összegre, míg a nagyvállalatok akár 150 millió forintra is benyújthatják igényüket. A munkaidőben zajló képzésben részt vevők kieső bérét és járulékát szintén támogatja a kiírás.
A támogatás mértéke akár 100 százalék is lehet, ám ez csak csekély összegű, azaz de minimis jellegű támogatásnál valósulhat meg. Azok a vállalkozások kaphatnak támogatást, amelyeknél a támogatás igénybevételének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben a megítélt támogatás összege nem haladta meg a 200 ezer eurónak (a közúti szállítási ágazatban tevékenykedő cégnél a 100 ezer eurónak) megfelelő forint összeget.
A kiírásban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva az szerepel, hogy Magyarországon a kisvállalatok munkavállalóinak képzésben való részvétele elmarad a közepes (11 százalék) és nagyvállalatoktól (25 százalék).
A szakképzési hozzájárulásból a foglalkoztatottak körülbelül 3 százalékának képzését támogatják. A szakképzési hozzájárulást a mikrovállalkozások 11 százaléka, a kisvállalkozásoknak pedig 23 százaléka fordította saját dolgozójának képzésére. „Ez a forrás ugyan fontos eszköz volt, a mikro- és kisvállalkozások esetében azonban nem volt elégséges a saját dolgozó képzésének támogatására, ezért további ösztönzők szükségesek” – olvasható a pályázatban.
A TÁMOP 2.1.3. Munkahelyi képzések támogatása című kiírás május elsején nyílik meg, a pályázatok benyújtása és elbírálása folyamatos.
A kitöltőprogramot és pályázati kiírással kapcsolatos további dokumentumokat a www.ujszechenyiterv.gov.hu honlapról lehet letölteni.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2023. Október 01. 10:57, vasárnap | Belföld
Nemzeti Vágta - Ma rendezik a döntőt
A hétvégén Szilvásváradon minden a lovakról szól: a Nemzeti Vágta vasárnapi döntőjét idén először Budapesten kívül, a lipicai ménes otthonában rendezik meg, az eseményt vasárnap 15 órától a Duna televízió élőben közvetíti.
2023. Október 01. 06:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2023. Október 01. 00:00, vasárnap | Belföld
MÁV: Aki át akar szállni Bécsben, induljon el egy órával korábban
Magyarország felé valamennyi Railjet továbbra is a teljes útvonalán közlekedik, utasaiknak Bécsben nem kell átszállniuk, míg a másik irányban érdemes a tervezettnél korábban induló vonatot választani - tudatta a MÁV.
2023. Szeptember 30. 14:06, szombat | Belföld
Külügyi szóvivő: lényegi változás nem történt az OTP háborús szponzori státuszának ideiglenes felfüggesztésével
Lényegi változás nem történt azzal, hogy az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) ideiglenesen felfüggesztette az OTP nemzetközi háborús szponzori státuszát - közölte Paczolay Máté.