Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2017. November 20. 21:10, hétfő | Helyi
Forrás: Adrienn

Mint városunk minden része, így a Bankfalu is épül-szépül

Mint városunk minden része, így a Bankfalu is épül-szépül

November 17-én Szabó József, a Csillag Szolgáltató Központ vezetője invitálta lakossági fórumra a körzet lakóit, hogy a városrész további fejlesztési terveiről beszámoljon.

A fórumon Csányi József polgármester is megjelent, hogy beszámoljon elsősorban a városban, másodsorban pedig a körzetben megvalósult eddigi beruházásokról, és az elkövetkező évek fejlesztési terveiről. A beszámolók után a megjelentek a közvilágítással és a biztonságos közlekedés feltételeinek megteremtésével kapcsolatosan fogalmaztak meg kéréseket.

A fórumon megjelentek Szabó József beszámolójából megtudhatták, hogy az Alpári út 1-3. szám alatt lévő társasház, a Csillag Szolgáltató Központ felújítása és fejlesztése folytatódni fog az elkövetkező időkben is. A Vasas pálya felújításával egyidejűleg pedig megkezdődik a Délibáb utca mögötti illegális szemétlerakók felszámolása is. Sajnos a rágcsálók elszaporodása és inváziója ezeknek a szeméthegyeknek köszönhető, de ha a környéken élők is segítő kezet nyújtanak, akkor minden bizonnyal megszűnik az áldatlan állapot.
Csányi József polgármester a jövőbeni lehetőségekkel kapcsolatban kihangsúlyozta, hogy a Bankfalu azért is fontos a fejlesztések szempontjából, mert jelenleg az egyetlen olyan terület, ami a város bővülésének lehetőségét jelentheti.

Épp ezért törekszik városvezetésünk arra, hogy az itt lévő utcák éppúgy fejlődjenek, mint Kiskunfélegyháza bármely körzete - legyen szó közvilágításról, az utak járhatóságáról, vagy a biztonságos közlekedésről.

A fórumon megjelentek azt is megtudhatták, hogy az elkövetkező időszakban folytatódik a Kiskun utca aszfaltozása, szélesítése a Róna utcáig, majd ezt követően a keresztutcák felújítása fog megtörténni. A jövő év tavaszán pedig megkezdődik a Tanyasori út és a lakótelep, valamint a Kőrösi úttal párhuzamos szakaszon másfél méter szélességű járda, illetve kerékpárút építése a gyalogos és kerékpáros forgalom biztonságos feltételeinek megteremtése érdekében.
A beszámolókat követően a körzet lakossága feltehette kérdéseit és elmondhatta kéréseit városvezetésünknek és a körzet képviselőjének. A Délibáb utcában például a sebesség túllépésének megakadályozására keresték a megoldást a körzet lakói. Ezen kívül a közvilágítással kapcsolatban akadt még néhány igénylés egyes útszakaszokra, illetőleg a Csillag Szolgáltató Központban dolgozó közmunkásokra panaszkodtak néhányan.
Csányi József polgármester a kérések meghallgatása után megnyugtatott mindenkit, hogy igyekszik mielőbb teljesíteni azokat – legyen szó közvilágításról, avagy a sebességkorlátozás lehetőségeiről, illetőleg bármi más igényről, amely némi utánjárás után orvosolható.

(Fotók: Félegyházi Közlöny)

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 09:05, csütörtök | Helyi

Kiválasztották Bács-Kiskun legjobb borait

A gyümölcsös alföldi boroké a jövő – hangzott el a szerdán tizenegyedik alkalommal megrendezett Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyen Nemesnádudvaron.

2024. Május 08. 10:25, szerda | Helyi

Oldott hangulatban, lelkesen

A Batthyany Lajos Általános Iskolában április végén rendezték meg a nyolcadik iskola-előkészítő foglalkozást a nagycsoportos óvodások számára.

2024. Május 08. 10:22, szerda | Helyi

Nemzetközi gitárfesztivál

Lengyel Réka a Bécsi Nemzetközi Gitárfesztiválon szerepelt.

2024. Május 07. 10:00, kedd | Helyi

Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi

Matematikával folytatódott kedd reggel 9 órától az írásbeli érettségi.