Városlista
2026. szeptember 12, szombat - Mária

Hírek

2015. Október 26. 15:32, hétfő | Helyi
Forrás: Bács-Kiskun megyei Katasztrófavédelem

Mindenszentek idején emelkedik a tűzesetek száma

Mindenszentek idején emelkedik a tűzesetek száma

A Mindenszentekkor és a Halottak napján a temetőkben, illetve otthon a halottakért gyújtott gyertya lángja veszélyt is jelenthet.

Erre hívja fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Mint írták a statisztikák szerint az évnek ebben az időszakában megemelkedik tűzesetek száma.

November elsején Mindenszentekkor és az azt követő Halottak napján, valamint az itthon is egyre elterjedő halloweeni szokásként az emberek gyertyákat, mécseseket, vagy töklámpásokat gyújtanak. A tűzeseteket leggyakrabban az okozza, hogy ezeket könnyen meggyulladó anyagok közelében helyezik el, a keletkező lángok pedig a szabadtéren a száraz avarra, a lakásban pedig a függönyön és asztalterítőn keresztül a lakás más helyiségeire is átterjednek.

Fontos, hogy a temetőben csak mécsestartóban gyújtsanak mécsest vagy gyertyát, ezeket a sírtól való távozás után el kell oltani. A mécsest célszerű nem éghető anyagból készült alátétre helyezni, ügyelve arra, hogy a közvetlen közelben ne legyenek gyúlékony anyagok, mert a keletkező hő lángra lobbanthatja a sírhelyen elhelyezett díszítéseket, koszorúkat, virágokat. A mécsestartót olyan stabil helyre kell rakni, ahol nem dőlhet el. Biztonságosan használható a fedővel rendelkező kegyeleti mécses.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Szeptember 11. 22:30, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Szeptember 10. 10:45, csütörtök | Helyi

Úttestre dőlt fa alatt találtak rá egy motorosra Kiskunfélegyházán

Úttestre dőlt nagy méretű fa eltávolításához riasztották a tűzoltókat szerda este Kiskunfélegyházán, a Csanyi úthoz.

2026. Szeptember 08. 13:03, kedd | Helyi

A hétvégén Libafutamok várják a kicsiket és nagyokat Kiskunfélegyházán

Futóversennyel várják a sportolni vágyókat 2026. szeptember 12-én, szombaton Kiskunfélegyháza belvárosában.

2026. Szeptember 08. 10:33, kedd | Helyi

Ügyfélfogadási szünet lesz a kiskunfélegyházi kormányablakban

Informatikai karbantartás miatt szünetel az ügyfélfogadás 2026. szeptember 17-én, csütörtökön a Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 1. szám alatti kormányablakban.