Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. Május 22. 05:53, vasárnap | Helyi
Forrás: Adrienn

Mindenkit vár a tér

Mindenkit vár a tér

A „Miénk itt a tér” kiállításával immáron 12. éve találkozhatnak az érdeklődők. Május 20-án késő este nyitotta meg kapuját a nagyközönség előtt, hogy mindenki élvezhesse az elé táruló mesébe illő látványát.

Az 1948-as Szabadságharc szökőkútja körül megrendezett, nem mindennapi látványosságnak mottójául azt választotta a Móra Ferenc Művelődési Központ és a Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészek Közhasznú Egyesülete: „Ha az alkotóhoz nem megy el a látogató, a látogatóhoz megy el az alkotó”
S ez valóban így is van, a nap mint nap megjelenő népes számú nézőközönséget látva.

A megnyitón Csányi József polgármester köszöntötte a testvértelepülésekről – Kikindáról, Tordáról és Feltréből – érkező vendégeinket és örömét fejezte ki, hogy három év kihagyás után ismét sikerült megrendezni a „Miénk itt a tér” kiállítását, mely kiváló lehetőséget biztosít a kortárs művészek alkotásainak megcsodálására.

A Móra Ferenc Gimnázium Mozgásszínháza magával ragadó előadásával méltóképpen színesítette az ünnepélyes megnyitót, s egyben ízelítőt is adott abból a különleges világból, mely elénk tárul a kiállításon, látogassunk el oda a nap bármely szakában 0-24 óráig.

A művészek kiállításai mellett különböző programokkal is várják az odalátogatókat május 29-éig:
23-án (hétfőn) 19 órától a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar ad koncertet. 20.30-tól „Amerikában jártam” címmel Nagy Zsolt gimnáziumi tanár tart digitális élménybeszámolót.

24-én (kedden) 19 órakor „Tűzön kovácsolt hangok” várják az érdeklődőket, akik Fülöp Tibor bemutatóján megismerkedhetnek a doromb készítésével, a hangja sokszínűségével pedig Zsirmik István doromb művész ismerteti meg a közönséget, majd következik a „DJ KORY” zenei performansz.

25-én (szerdán) 16 órától a Kihívás Napja programja várja a térre a fiatalokat és felnőtteket egy kis testmozgásra. 19 órától pedig pihenésként mindenki meghallgathatja az IL Gatto Nero rézfúvós kvintett műsorát.

26-án (csütörtökön) 19 órától a „Hangok a szomszédból” című zenés est várja közönségét.

27-én (pénteken) 20 órakor kezdődik a Plain-Rock Egyesület Rocktár estje.

28-án (szombaton) 15 órától a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola tart családi napot a Petőfi téren, 20 órakor pedig a Kiele Swing Cats koncert veszi kezdetét.

29-én (vasárnap) 9-től 17 óráig gyermeknapra várják a város apróságait.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.

2024. Április 19. 13:59, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.