Több mint különös a türkmén eredetű akhal teke története...

Csaknem háromezer éves múltat tudhat magáénak Közép-Ázsia legnemesebb lófajtája, amelyről az ókori kínai krónikák mint „vért verejtékező mennyei lovakról” adnak számot. Igen, mert az állat hajszálvékony bőrén az erek átlátszanak, a nagy erőfeszítések során kidagadnak, könnyen megsérülhetnek, amikor is a vér összekeveredhet a tajtékkal, s olybá tűnik, mintha a ló vért izzadna. Nem mindennapi az sem, hogy a zord ázsiai viszonyok között ilyen finom megjelenésű, értelmes és kivételes teljesítőképességű ló alakult ki. A sivatagi- félsivatagi körülmények edzették, ez eredményezte azt, hogy igen kevés vízzel és takarmánnyal is kiemelkedő teljesítményekre képes. Nagy értéke, hogy hosszú távok gyors megtételére is alkalmas: akár 300 kilométert is képes megtenni 24 óra alatt. Szívóssága, kitartása és temperamentuma ideális harci lóvá emelte a múltban, több napon át akár étlenszomjan is szolgálta lovasát. A történészek szerint őseink is ilyeneken harcolva-lovagolva hódították meg a Kárpát-medencét. Nemcsak belső tulajdonságai, de külleme sem mindennapi. Fémes csillogású szőrzetét sokféle színváltozat jellemzi: az almásszürkétől kezdve a szinte kékbe, lilába hajló színeken át egészen a mahagóni pejig terjednek a változatok.

Az akhal teke nyúlánk, könnyű testű, sportos kinézetű lófajta. A finom külső erős, masszív, ellenálló testfelépítést takar. Lábai hosszúak és izmosak, marmagassága 145–155 centi. Napjaink igényeit tekintve kifejezetten a versenyzésre termett, már csak azért is, mert vágta és ügető jármódja páratlanul kényelmes.

Tulajdonságai alapján elsősorban a díjugratásban, a díjlovaglásban és a távlovaglásban hasznosítják. Európai állománya – miként a hazai is – igen szerény.