Városlista
2021. október 20, szerda - Vendel

Hírek

2021. Szeptember 25. 14:55, szombat | Helyi
Forrás: bacskiskun.hu

Megtartotta soron következő ülését a megyei közgyűlés

Megtartotta soron következő ülését a megyei közgyűlés

Orgoványon tartotta soron következő ülését a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés. Az ülésen a megyét érintő és a közgyűlés hatáskörébe tartozó ügyeket tárgyalták a képviselők.

Többek között döntöttek a Nemzeti Klímaszövetséghez való csatlakozásról és útfejlesztésekről is.

Az esemény az Orgoványi Általános Iskola diákjainak műsorával vette kezdetét, miután Gál Szilvia, a település polgármestere bemutatta a településen megvalósult fejlesztéseket a megjelenteknek.

Az ülést Rideg László a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke a két testületi ülés közötti beszámolójával nyitotta meg, melyben többek között kitért a megyében zajló és megvalósult fejlesztésekre. Mint mondta, a megyei önkormányzat közreműködésével megtörtént a települések klímavédelmi programjainak, kerékpárútjainak tervezése, valamint folytatódik a Petőfi tematikus út megvalósítása is. Az elnök tájékoztatójában azt is elmondta, hogy a megyei önkormányzat idén elnyerte a Családbarát munkahely címet.

Az ülésen útfejlesztésekről is tárgyaltak. A közgyűlés egyhangúlag támogatta a megyei forrásokból felújítandó útszakaszok prioritási sorrendjét.

A közgyűlés ugyancsak megtárgyalta és el is fogadta a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Hivatal 2020-as évi tevékenységéről szóló beszámolót. A tájékoztatóban elhangzott, hogy a múlt évben a legnagyobb kihívást a koronavírus-világjárvány, az ennek okán kihirdetett veszélyhelyzetek, és az elrendelt korlátozó rendelkezések jelentették, amelyek nagy mértékben befolyásolták mind az önkormányzat, mind a hivatal életét. Rideg László hangsúlyozta, hogy a kollégák arra törekedtek, hogy sem a megvalósítás alatt álló projektek, sem az egyéb ügyek ne szenvedjenek késedelmet.

A tájékoztatók sorában a képviselők megismerkedhettek a 2022-ben induló Talpra Magyar! Programmal, melyet a Bács-Kiskun Megyei Petőfi Emlékbizottság tagjai 2021. szeptember 3-án fogadtak el. A megyei program tartalmazza a Petőfi emlékévekhez köthető beruházásokat, fejlesztéseket, kulturális programokat, turisztikai elképzeléseket, amelyek a különböző, együttműködő szervezetek által valósulnak meg szerte a megyében.

Dr. Finta József érseki helynök, a kecskeméti Főplébánia plébános a Magyar Katolikus Egyház Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyéjének működéséről tájékoztatta a közgyűlés tagjait. Beszámolójában többek között kitért a hittan oktatás helyzetére, az ifjúsági- és családi programokra, valamint beszélt a keresztény szeretetszolgálat tevékenységéről a megyében, amelyben több mint ötszáz fő végez karitatív munkát.

Az ülésen az Érték – Élmény – Egészség megjelenítése közösségi programokban című projekt eredményeiről is szó esett. A projekt keretében készült el többek között a Meseföld mesekönyv, a Legendás út legendárium és a legendák térképe is. A program a megye 11 járásában biztosított fiataloknak lehetőséget, hogy megismerkedhessenek a 3D nyomtatás, szkennelés, tervezés és rajzolás technikájával. A tájékoztatón a projekt keretében megvalósult Megyei Érték Napokat, Identitás táborokat és egyéb rendezvényeket is megismerhették a megyei képviselők.

Kicsiny László, a BKMFÜ Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.- jének ügyvezetője tájékoztatta a közgyűlést a cég 2020. szeptembere és 2021. szeptembere közötti időszakban végzett tevékenységéről, működéséről és a terveiről. Az ügyvezető összefoglalta a 2014-2020 időszak TOP pályázataiban és más pályázatokban végzett munkájukat, a megyei önkormányzat gazdaságfejlesztési beruházásait, valamint számot adott a 2021-2027-es uniós támogatási időszak előkészítésében ellátott feladataikról. A megyei önkormányzat gazdasági társasága 506 darab, közel 70 milliárd forint értékű támogatott projekt megvalósításában működött és működik együtt a településekkel, amelyből 251 még megvalósítás alatt áll.

Megyénk nagy figyelmet fordít a klímaváltozás elleni küzdelemre. Számos fejlesztés mutatja, hogy térségünk elkötelezett a klímavédelemben. Az ülésen döntöttek a Nemzeti Klímaszövetséghez való csatlakozásról, melynek célja a környezeti fenntarthatósághoz történő hozzájárulás, amelynek szerves része a megyei TOP forrásból megvalósuló, települési, energetikai fejlesztések is.

A hagyományoknak megfelelően a közgyűlést követően faültetésre került sor. A korai juharfának Orgoványon a város Művelődési Házának kertjében találtak méltó helyet.

Ezek érdekelhetnek még

2021. Október 20. 13:40, szerda | Helyi

Fontos tudnivalók a téli időszámítás kezdetéről

Ugyan az elmúlt években több kezdeményezés is indult az eltörlésére, az őszi óraátállítás egyelőre biztosan velünk marad.

2021. Október 20. 11:39, szerda | Helyi

Tájékoztató katasztrófavédelmi gyakorlatról

2021. Október 20. 11:10, szerda | Helyi

Idei évben is támogatja a nagycsaládosokat a kiskunfélegyházi önkormányzat

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata az idei évben is támogatja a nagycsaládosokat valamint a 2021. évben született újszülöttek családjait.

2021. Október 20. 09:07, szerda | Helyi

Robotsebészet Magyarországon

Az Országos Onkológiai Intézet (OOI) és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet konzorciumának projektje keretében két robotsebészeti eszköz és két modern ultrahangkészülék kerül beszerzésre.