Hírek
2020. Január 06. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: mti/fotók: MTI/Molnár Edvárd
Megkétszerezik a határvédelemben részt vevő katonák számát
Az erősödő migrációs nyomásra tekintettel megkétszerezik a határvédelemben részt vevő katonák számát
- közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Bács-Kiskun megyei madarasi határvédelmi bázisnál vasárnap tartott sajtótájékoztatón.
Németh Szilárd azt mondta: a magyar határon egyre nagyobb a nyomás, 2018 decemberéhez képest csaknem tízszeresére - 3299-re - nőtt tavaly decemberben a határsértők száma.
A jelentések alapján további növekedésre számítanak, ezért több határvédelmi feladat várható.
Hozzátette: a belügyminiszter kérésére úgy döntött a Magyar Honvédség parancsnoksága, hogy megkétszerezi a határvédelemben részt vevő katonák számát.
Eddig is nagy számban vettek részt katonák ezekben a feladatokban - mondta az államtitkár.
Emlékeztetett arra, hogy a katonák 2015 óta folyamatosan együtt járőröznek a határvédelmet ellátó rendőrökkel. Az elmúlt évek során 20 ezer magyar katona teljesített így szolgálatot a határnál - közölte Németh Szilárd, kiemelve: a katonáik felkészültek, tettre készek, bíznak bennük a határ mentén élő emberek.

Hangsúlyozta: a közel-keleti eseményekkel összefüggésben is az várható, hogy tovább növekszik a migránsok száma. Azok a terrorszervezetek, amelyek a nyugati világot megfenyegették, az ismert útvonalakon a bevándorlók közé vegyítve próbálnak katonákat eljuttatni Európába, hogy ott terrorcselekményeket hajtsanak végre. Mindezek indokolják, hogy megkétszerezzék a határvédelemben részt vevő katonák számát - tette hozzá.
Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokhelyettese elmondta: a honvédség hétfőtől százra növeli a rendőrséggel közös járőrözésben részt vevő katonák számát, a kiszolgáló személyzettel együtt ez ötszáz embert jelent.
Ezt az intézkedést addig tartják fenn, amíg erre szükség van - közölte az altábornagy, hangsúlyozva, az elmúlt időszak eseményei is azt bizonyítják, hogy szükség van a létszámemelésre, hiszen csak január első napján 212-en próbálták meg illegálisan átlépni a magyar határt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 29. 09:02, hétfő | Belföld
Hőség - Meteorológia: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható
Hétfőn figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B-sugárzás várható országszerte - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel.
2026. Június 28. 19:03, vasárnap | Belföld
Hőség - Magyar Péter: a kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől
A kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől, és erre kér minden munkáltatót - közölte Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán vasárnap délután.
2026. Június 28. 16:42, vasárnap | Belföld
Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 28. 11:49, vasárnap | Belföld
Kapitány István: Magyarország részese az európai energiatárolásról szóló megállapodásnak
Magyarország részesévé vált annak a háromoldalú megállapodásnak, amely 22 uniós tagállam, több európai uniós intézmény és iparági szereplők részvételével jött létre az energiatárolás európai kiépítésének felgyorsítására
