Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2014. December 08. 11:01, hétfő | Helyi
Forrás: Eszik Bence

Meghitt Mikulás-nap az otthonban

Meghitt Mikulás-nap az otthonban

Fontos feladatot lát el évek óta a Családok Átmeneti Otthona Kiskunfélegyházán.

Lehetőséget biztosít arra, hogy a nehéz, kilátástalan helyzetbe jutott szülők és gyermekek ne csak fedél alá kerülhessenek, de, amennyire ez lehetséges, a lehető legjobb körülmények között vészelhessék át a nehéz hónapokat, esztendőket. Jelenleg 10 család él itt, akiknek számára ez új lak- és munkahelyük kereséséhez óriási jelentőségű segítséget jelent.

Immár több esztendő óta, a Gyermeknap, illetve a Mikulás-nap alkalmából a Demokrácia és Szolidaritás Félegyháza Alapítvány, illetve az Összefogás az Élhetőbb Vidékért Egyesület közös kezdeményezésének ad helyet az Otthon épülete.

Utóbbi vezetője, Virágné Marika kérdésünkre elmondta: – E több esztendős hagyomány jegyében idén december 4-én, csütörtökön is sor került közös jótékonysági ebédünkre, ahol vendégül láthattuk az Otthonban élő családokat. S mint minden évben, az egyesület tagjai idén is házi készítésű süteményekkel, édességekkel, különféle játékokkal, ajándékokkal kedveskedtek a gyerekeknek. Meghitt és nagyon bensőséges hangulatban telt el ez a vidám délután.

A Félegyházi Mozgáskorlátozottak Egyesülete Mikulás-csomaggal is kedveskedett a vendégül látottaknak. Az esemény szervezőinek immár évek óta segítségére van Horváth Tamás önkormányzati képviselő és Eszik Bence a Művelődési és Szociális Bizottság tagja, akik tevékenyen hozzájárulnak e rendezvény zavartalan lebonyolításához.

Mint azt Horváth elmondta: - Ezek a gyermekek általában igen nehéz körülmények közül érkeznek az Otthonba, és szüleik igen komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy ismét munkához, lakhelyhez juthassanak. Ezért nagyon fontos ez a hagyomány, s a magam részéről nagyon örülök, hogy már évek óta részese lehetek.

A gyerekek az esemény zárásaként rajzversenyen is részt vehettek, amelynek első helyezettjei mesekönyveket is kaptak.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi

Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál

2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi

Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán

A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.

2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.