Hírek
2018. Január 09. 09:02, kedd |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Még nem döntöttek a rendszámok jövőjéről
Decemberig kicsivel több, mint 266 ezer darab P betűs rendszámot adtak ki a hatóságok Magyarországon.
Mivel a korábbi évek átlagánál több új és használt autó került forgalomba tavaly, a 2016 decemberében kezdődött P-s rendszámok kiadása valószínűleg 2018 nyarára befejeződik. Pár éve még 2030 környékére várták a hatóságok a mostani, 1990 augusztusában indított 3 szám és 3 betű kifutását, ám annyira felpörgött az új és használt autók forgalomba állítása, hogy ha így folytatódik, 2025 környéke a reálisabb dátum. Hogy utána milyen rendszámok lesznek, egyelőre nem tudhatjuk.
Egy autókereskedő a Kossuth Rádió Napközben című műsorában azt mondta: érezhetően növekedtek az eladásaik az elmúlt másfél évben, mind a használt, mind az új autó piac területén, az új autó szegmens esetében tovább erősödött a kkv-szektornak a kishaszongépjármű vásárlása.
„Ez köszönhető volt a Növekedési Hitelprogramnak, ami alacsony kamattal rendelkező támogatást nyújtott a vállalkozói szférának” – közölte, majd megjegyezte: folyamatosan emelkedik a magánszemélyek vásárlása is.
Variációk a P-s rendszámok kifutása után
Marinka István, a Magyar Autóklub főtitkár-helyettese elmondta: néhány betűkombinációt eleve kizárnak, O betűvel, az összekeverhetőség miatt, nem kezdődött rendszám, azonban még jó néhány betű- és számkombináció elképzelhető.
„Magyarországon örömtelien bővül mind az új autók értékesítése, mind a külföldről behozott autók üzembe helyezése” – tette hozzá. A Magyar Autóklub főtitkár-helyettese megjegyezte: létezik olyan rendszer is, például Svájcban, ahol a tulajdonos birtokolja a rendszámot, így az is egy rendszámot használ, akinek egyszerre több autója van.
Népszerű a terület szerinti rendszámok kiosztása is, amely megyére vagy valamilyen területi körzetre, nagyobb városra vonatkozik – mondta.
Az új típusú rendszámnak megfelelő információt kell hordoznia
A Magyar Autóklub, mint a magyar autós társadalom érdekvédelmi szervezete, azt az álláspontot fogja képviselni, hogy olyan, Európában már működő és bevált rendszer váltsa le a 3 betű, 3 szám kombinációt, amely megfelelő információkat tud nyújtani a gépjárműről és annak használójáról – hangsúlyozta Marinka István.
Hozzátette: az új típusú rendszámnak megfelelő mennyiséget kellene majd biztosítani ahhoz, hogy újra, akár évtizedekre lekerüljön ez a kérdés a napirendről.
Egyre többen vásárolnak új autót
Egyre többen visszatérnek arra, hogy az eddig elhalasztott autócseréjüket megejtsék, valamint egyre nagyobb bizalommal fordulnak a vásárlók a különböző hitelkonstrukciók irányába – közölte.
Önmagában az ország gazdasági állapota az, ami leginkább kihat arra, hogy egyre többen vásárolnak új autót – mondta Marinka István.
Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezetője elmondta: az utóbbi egy-két évben kezdtek visszatérni a magánvásárlók az újgépjármű-piacra is, napjainkban csaknem 40 százalékuk magánvásárló, 60 százalékuk pedig jogi személy.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
2024. Május 17. 09:46, péntek | Helyi
A MÁV kérése - Ha pünkösdkör utazik, váltsa meg már most vonatjegyét!
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.