Hírek
2020. Január 30. 07:31, csütörtök |
Bulvár
Forrás: infovárosok
Meg fogom találni Kleopátra sírját

Zahi Hawass régészprofesszor Budapesten tett látogatást
Az egyiptomi sztárrégész-professzor a Tutanhamon rejtélyei és kincsei című kiállításon tartott sajtótájékoztatót és a Párisi Udvar Budapest hotelben első hivatalos magyarországi könyv publikációját.
November óta látható a Király utcai Komplex Eventben a Tutanhamon rejtélyei és kincsei című kiállítás, amelynek fővédnöke maga Hawass. Most személyesen is megnézte az ifjú fáraó sírkamrájának tárlatát, amelynek közel 1000 tárgyát természetesen másolatokból állítottak össze, de a professzor szerint ezek tökéletesen visszaadják az eredetieket.
A médiának tartott rövid tárlatvezetése a Rosette-i Kő fotója mellől indult, amelynek pikantériára, hogy az egyiptomi hieroglifák megfejtésének kulcsa egyike azoknak az Egyiptomból elrabolt híres műkincseknek, amelyeket a professzor évek óta próbál visszaszerezni hazája számára.
Hawass külön felhívta a figyelmet a szinte lomtárszerű összevisszaságban megjelenített előkamrára, amelyet így, élőben csak Howard Carter látott 1922-ben. A maszk előtt arról beszélt, hogy élete egyik legszebb élménye volt, amikor a fáraó arcát meglátta, a híres araszmaszk szemét, arcvonásait teljesen élethűnek nevezte. Itt mondta el, hogy eddig 17 könyvet írt Tutanhamonról.
Úgy véli, hogy az egyiptomi kultúra mindenkié. E felhívás azonban nemcsak a turistáknak szól, hanem a mindazoknak, akik segítenek megismertetni és megóvni a világörökség egyiptomi kincseit.
A találkozó végén Hawass professzor dedikálta Discovering Tutankhamun című könyvét, amely végigviszi a tudományos kutatásokat és a legendákat, ahogy az alcím mondja, Howard Cartertől a DNS-ig.
Majd a szerdai napon a világhírű régész professzort, hatalmas lelkesedés fogadta. Nagyjából kétszáz ember várta tűkön ülve a neves egyiptológust tegnap a Párisi Udvar Hotel Budapest patináns épületében.
A világhírű egyiptológus bemutatta két éve folyó új kutatásainak eddigi eredményeit is. Szerinte azért jelentős a mostani feltárás, mert először tárnak fel ókori „ipari területet”. 30 műhely, ókori raktárépületek és számos, a 3500 éves kerámiatárgy látott napvilágot a professzor jóvoltából.
Meggyőződése, hogy Kleopátra sírjának feltárása nincsen messze. Vannak elméletei ezzel kapcsolatban, merre lehet a sírkamra és célja, hogy még életében megtalálja. „ Nem halhatok meg úgy, hogy nem találom meg Kleopátra sírját.”- mondta mély meggyőződéssel a sztárrégész.
Hawass szerint a kelet-európai egyiptológusok legjobbjai Magyarországról kerülnek ki, közülük is kifejezetten méltatta Kákossy Lászlót. „Csak egyetlen tévedése volt: egyszer hagyta, hogy rásózzanak antik tárgyként valami bóvlit” – mondta nevetve.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 12. 07:49, szerda | Bulvár
Művészetek Völgye- A Franz Ferdinand lesz a sztárfellépő
A Franz Ferdinand lesz a zenei kínálat sztárfellépője idén a Művészetek Völgyében. A fesztivált július 18-tól 27-ig rendezik meg a Balaton-felvidéken, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden - közölték a szervezők kedden az MTI
2025. Február 06. 07:49, csütörtök | Bulvár
KIM: 80 millió forintos támogatásból alkotóházként újul meg Gobbi Hilda villája
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) döntése alapján 80 millió forintos támogatásban részesül a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány, hogy felújítsák Gobbi Hilda egykori visegrádi villáját.
2025. Február 05. 07:42, szerda | Bulvár
Méhkasnak álcáztak egy illegálisan épült apartmant Isztriában
Tulajdonosa méhkasnak álcázta illegálisan épült apartmanját az isztriai Umagban; Vigyázz, méhek! veszélyre figyelmeztető táblát tett ki, mindezt azzal a céllal, hogy elriassza a potenciális látogatókat vagy ellenőröket
2025. Február 04. 07:41, kedd | Bulvár
Negyven évbe tellett megfejteni egy kétezer éves szöveget Izraelben
Negyven évvel felfedezése után megfejtettek egy kétezer éves szöveget Izraelben új fényképészeti technológia és a mesterséges intelligencia segítségével.